SZÉTTÖRT ZENE

Miután életem nagy részében dalszerző voltam, rövid, rímes versszakokba sűrítettem gondolataimat és érzéseimet, és zenét írtam hozzájuk, sohasem jutott eszembe, hogy könyvet írjak. De amikor eljutottam a számvetésre késztető ötvenéves korba, azt vettem észre, hogy most először kedvem támadt hosszú prózai szövegeket írni, ami éppannyira ösztönzőnek és izgalmasnak bizonyult, mint amilyen a dalszerzés volt valaha is.És így kezdett formát ölteni a Széttört zene. Ez a könyv életem korai szakaszáról szól, a gyerekkoromtól a serdülőkoromon át majdnem egészen a Police-szal aratott sikereim kezdetéig. Ezt a történetet nagyon kevés ember ismeri. Nem volt kedvem a hagyományos önéletrajzok szabályai szerint mindent elmesélni, ami valaha történt velem. Ehelyett az vonzott, hogy megvizsgáljak bizonyos pontokat, egyes embereket és kapcsolatokat, konkrét eseményeket, amelyek ma is nagy erővel rezonálnak bennem, miközben próbálom megérteni a gyereket, aki voltam, és a felnőttet, aki vagyok. „Ugyanazzal a mániás és aprólékos gonddal tanulmányozom a Beatles-lemezeket, mint korábban Rodgers és Hammerstein zenéjét, csak most már gitárom is van. Van egy hangszerem, amelyen képes vagyok reprodukálni az akkordszerkezetek és a riffek mágiáját, amikre a dalaik épülnek. És micsoda dalok, egyik a másik után, albumról albumra! Mindet megtanulom eljátszani, biztos vagyok benne, hogy csak kitartás kell hozzá, és végül az is, ami elsőre kifog rajtam, feltárja előttem a titkát. Újra és újra visszateszem a lemezjátszó tűjét arra a részletre, amelyet nem tudok megfejteni, mint egy kasszafúró, aki addig babrál a zárral, amíg az övé nem lesz a zsákmány. Soha egyetlen iskolai tantárgy sem köti le ennyi időmet és energiámat. Nem állítom, hogy ebben szerepet játszana a jövő valamiféle megsejtése, de van valami szokatlan a megszállottságomban, van valami abban, hogy tudat alatt egyfolytában azt mondogatom magamban: Így fogsz elmenekülni. Így fogsz elmenekülni.”