Több mint húsz évvel ezelőtt jelent meg dr. Máté Gábor alapműve az ADHD-ról, amelyet most új előszóval olvashatunk.Népbetegség a figyelemzavar és a hiperaktivitás? Vagy csak a gyerekek szenvednek tőle? Honnan ered és hogyan gyógyítható?A világhírű magyar lélekgyógyász nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is hiperaktív figyelemzavarral diagnosztizálták. Nem csoda hát, ha a téma mélyére akart hatolni, meg akarta ismerni a betegség eredetét, hogy közelebb kerüljön a gyógyításához is. A Szétszórt elmék gyökeresen új szemlélettel közelíti meg ezt a sokakat érintő témát, valamint új módszereket is kínál, hogy segítsen azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiknek nap mint nap meg kell küzdeniük a figyelemzavar és a hiperaktivitás okozta gondokkal. A Szétszórt elmékben dr. Máté Gábor bebizonyítja, hogy a figyelemzavar nem örökletes betegség, hanem visszafordítható károsodás. Rávilágít, hogy a figyelemzavaros agyban az érzelmek és a figyelem kontrolljáért felelős területek nem fejlődnek ki kisgyerekkorban és arra is, hogy miért. Megtudhatjuk, hogy élettapasztalatunk pszichológiai terméke már az anyaméhen belül is! , hogy a figyelmünk elterelhető, hogy gyakran kikapcsolunk. A kötet segít a szülőknek megérteni, miért vannak indulatkitörései a figyelemzavaros gyerekeknek, az ezzel a problémával küzdő felnőtteket pedig rávezeti, hogyan értelmezhetik érzelmeiket és saját viselkedésüket.A Szétszórt elmék reménnyel töltheti el az olvasót, hogy a figyelemzavaros felnőtteknek is jók az esélyeik a gyógyulásra. Olyan programot ajánl, amelynek a segítségével gyerekekben és felnőttekben egyaránt előidézhető ez a pozitív változás.
SZÉTSZÓRT ELMÉK – A FIGYELEMHIÁNY ZAVAR ÚJ GYÓGYMÓDJA
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. PSZICHOLÓGIA
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,88 € ÁFA-t tartalmazza
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SZÉTSZÓRT ELMÉK – A FIGYELEMHIÁNY ZAVAR ÚJ GYÓGYMÓDJA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.