Gyöngyössy Imre (19301994) filmjeit egyfelől empátia és a mindenkori mártírok, az üldözöttek szenvedései, a megváltás és a megváltók melletti kiállás, másfelől ezen eszmék felfokozott, költői erejű, szenvedélyes kifejezése jellemzi. Életművének helye azonban a magyar filmtörténeti kánonban ellentmondásos. Amíg külföldön egyéni stílust kialakító magyar Pasoliniként ünneplik, s a magyar újhullám olyan szerzői között említik, mint Jancsó Miklós, Gaál István vagy Kósa Ferenc, addig a hazai kritika szigorúbb bírálatokat fogalmaz meg a filmjeiről, kevéssé ismeri fel kapcsolódását a filmtörténeti folyamatokhoz, így inkább magányos, különutas alkotóként jelenik meg filmtörténetünkben. A róla szóló kötet azt igyekszik bizonyítani, hogy a rendező munkássága szerves része a magyar filmtörténeti folyamatoknak. Az életművét elemző tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, filmjei mely stílustörténeti irányzatokhoz kapcsolódnak, miképpen alakítják azokat, mennyiben hoznak újat és eredetit a szemléletmód és a formavilág tekintetében. A kötet második felében magyarul jórészt először megjelenő dokumentumok pedig az alkotói műhelytitkokba engednek bepillantást, illetve Gyöngyössy kevéssé ismert külföldi fogadtatását mutatják be.
HUDEC LÁSZLÓ - AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI
41,77 € ÁFA-t tartalmazza
MI LESZ VELED, FELLINI-VILLA KLUB?
14,08 € ÁFA-t tartalmazza
SZENVEDÉS ÉS SZENVEDÉLY
Leírás
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
14,87 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SZÁMTANODA – MATEMATIKAI-GYAKORLÓFÜZET 3. OSZTÁLYOSOKNAK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
4,74 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SZENVEDÉS ÉS SZENVEDÉLY” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.