Ebben a füzetben gyerekeknek szóló imdáságok és énekek vannak, melyek segítségével a kicsik is közelebb kerülhetnek Krisztushoz az ima által."Amikor csak az Oltárszentésgben jelen lévő Jézusra figyelünk, akkor imádságunkat szentségimádásnak hívjuk. Imádozhattok egyedül, családtagjaitokkal vagy hittanos társaitokkal is. Az a fontos, hogy csak Őrá, Krisztusra figyeljetek, aki jelen van köztünk.""Célunk, hogy a gyerekeket Krisztushoz vezessük. A rendszeres szentségimádás alkalmat ad arra, hogy elmélyülhessenek Krisztussal való személyes kapcsolatukban. A füzetben olvasható eucharisztikus imasorokat azért állítottuk össze, hogy segítségükre legyenek a csoportos imádságban. Az elsőt kisebbekenk (6-12 éveseknek), a másodikat nagyobbaknak (13-17 éveseknek) szántuk. Mindkét imasor kb. 45 percet vesz igénybe, így a szentségimádás illeszkedhet a tanulók órarendjébe is. Az evangéliumi részletek felolvasását rábízhatjuk a gyerekekre; az éneket – ha nem ismerjük a dallamát – imádságként is felolvashatjuk. A rövid imádságok között tetszés szerint hagyhatunk szünetet – a szentésgimádás fontos része a csend. Ilyenkor minden gyermek a saját szavaival imádkozhat."
PÁPÁK A FUTBALLRÓL - KÖZEL EGY ÉVSZÁZAD TALÁLKOZÁSAI...XI. PIUSZTÓL FERENCIG
18,35 € ÁFA-t tartalmazza
TERENTIUS ÖSSZES DRÁMÁJA - 6+1 VÍGJÁTÉK
14,01 € ÁFA-t tartalmazza
SZENTSÉGIMÁDÁS GYEREKEKNEK
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. VALLÁS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
1,74 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
SOHA NE ADD FEL – MESE ARRÓL, HOGYAN GYŐZD LE AZ AKADÁLYOKAT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,27 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SZENTSÉGIMÁDÁS GYEREKEKNEK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.