SZENTIVÁNÉJI ÁLOM

„Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk követni – de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük. És bár hepiend van és mindenki boldogan egymásé lesz, minden szereplőben marad egy furcsa szájíz, egy pici kesernyés mellékíz: mi is történt itt velem? Biztosan jól választottam? Nem a másikkal kellett volna összeházasodni? Szemben a Rómeó–Júlia párral, akikre örök és felhőtlen boldogság vár és soha egy rossz szót nem szólnak majd egymáshoz (hiszen meghaltak), ez a négy emberpár nagyon is életben marad, és civakodásaik előrevetítik, mi jöhet itt még (a „felnőtt” párok ezt be is mutatják). De – mondja ez a darab – inkább civódjunk a szerelmünkkel és féltékenykedjünk egy életen át, mint hogy üdvözült békében öleljük a kriptában.”Nádasdy Ádám