SZELLEMKÓCSAGOK

Acsai Roland fittyet hány a fizika törvényeire. Nála csak a szív gravitációja létezik. Az apró dolgok a végtelenbe tágulnak, a nagyok kézzelfoghatóak lesznek. Eddig is hangsúlyosan jelen volt művészetében a természetköltészet, de most a táj helyett az állatokat állítja figyelme fókuszába. Azokat az élőlényeket, amik velünk együtt léteznek és osztoznak az élet nagy csodájában. Az állatok észrevétlenül válnak allegóriákká nála, de mindig valami általános érvényű igazság kifejezőivé lesznek, mint a kötet részét képező epikus költeményben, a Sólyomregényben. A versekben felbukkan lánya gyerekkora, amit a sajátjával hasonlít össze. Az apaság ritka versei ezek. Akik Acsai Rolandot a szerelmi lírájából ismerik, azok sem maradnak olvasmány nélkül, mert az utolsó előző ciklus legújabb megejtő és pontos képekkel dolgozó szerelmes verseit foglalja össze. A kötet egy lírai hangvételű Nó-drámával zárul, ami akár egy hosszú vers is lehetne, és a szívcseréről szól. Hogy mit jelent ez pontosan? A drámából kiderül…