SZELLEMHARCOSOK

Leírás

A modern korban soha egyetlen nemzet ellen sem indítottak olyan pusztító terrorhadjáratot, amilyen az al-Aksza vagy második intifáda volt. Samuel M. Katz műve első ízben mutatja meg teljes valóságában, hogyan védte meg magát Izrael, miképpen mentette meg az országot egy, a titkos háború harcosaiból álló elit erő, amelynek tagjai a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből és etnikai csoportjaiból származtak… Egy valami azonban közös volt bennük: páratlan vakmerőségük, amellyel ellenségeik közé férkőzve küldetésüket teljesítették.A 2000-es év utolsó hónapjaiban kezdődött. Miközben az utcákon felgyújtott autóabroncsok fekete füstje szállt az ég felé, a zavargások résztvevői pedig kőzáport zúdítottak a rendfenntartó erőkre, a Hamász, az Iszlám Dzsihád és az Arafat-féle Palesztin Hatóság új stratégiához folyamodott: sorra küldték álcázott terroristáikat izraeli területre, hogy lángba borítsák az országot. Egymást követték az öngyilkos merényletek a buszmegállókban, diszkókban, pizzériákban… mindenütt, ahol csak emberek gyűltek össze.Izrael is bevetette azonban különleges erői némelyikét – amelyek egyébként a világ legrátermettebb és legtapasztaltabb efféle szervezetei közé tartoznak. A Ja’masz (a Nemzeti Rendőrség kötelékében működő Határőrség különleges egysége) Izrael gyors reagálású készenléti alakulatává vált. A Sin Bét (Biztonsági Szolgálat) által szerzett értesülések nyomán Ciszjordániában, Jeruzsálemben és a Gázai övezetben bevetésre indultak a bennszülött, arabul tudó dovrimok („Beszélők”), és beszivárogtak azokba a veszedelmes zónákba, ahol a terroristák nyilvánvalóan rejtőztek. Előkészítették a terepet a rettenthetetlen taktikai specialisták számára, akik, miközben igyekeztek kézre keríteni az Izraelben folyó vérontás felelőseit, gyakran kerültek szembe létszámfölényben lévő ellenfelekkel. Ez a könyv az ő cáfolhatatlanul hiteles históriájuk: történet vakmerő tettekről és agyafúrt cselvetésekről, amelyeknek helyszíne csakis a modern Közel-Kelet – ez a lőporos hordó – lehetett.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,13  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NŐVÉREDTŐL SZERETETTEL – EMLÉKKÖNYV KIS TESTVÉREMNEK

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

MR. ARROGÁNS – LONDONI NAGYMENŐK – ANDREW

raktáron

16,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BAY, LOUISE

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

KÖDKIRÁLYNŐ

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEONÓRA, MÖRK

Kiadó

JAFFA KIADÓ

ZŰR AZ ŰRBEN

raktáron

4,15  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KREATÍV KIADÓ, MAROSVÁSÁRHELY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZELLEMHARCOSOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5