SULIVÁLASZTÓ 2025

Leírás

A Suliválasztó katalógus a középiskolába készülő diákok és szüleik számára kínál segítséget, felvonultatva a fővárosi és Pest megyei középfokú tanintézményeket: gimnáziumokat (4, 6 és 8 évfolyamosokat egyaránt), technikumokat, szakgimnáziumokat, szakképző iskolákat és szakiskolákat.A Suliválasztó egységes szerkezetben, átlátható formában közli az intézmények adatait, index oldalain pedig többféle szempont alapján csoportosítja is azokat.Az intézmény neve és elérhetőségei mellett nemcsak az ott választható tagozatokról, szakirányokról és szakmákról, az oktatott nyelvekről, nyelvi előkészítő és két tannyelvű képzésről informálódhatunk belőle, hanem arról is, hogy az adott intézmény igényli-e a központi írásbeli megírását és tart-e szóbeli vizsgát a felvétel elbírálásához. A kiadvány arról is közöl adatokat, hogy az iskola fogad-e SNI-s gyereket, és hogy elérhető-e az Erasmus program náluk.A Suliválasztó bemutatja az iskolák típusait is, azt, hogy melyik milyen végzettséget nyújt és milyen hosszú a képzés ideje. Emellett minden fontos dátum és határidő is megtalálható benne, így nem kérdés, hogy általa mind a diákok, mind a szülők komoly segítséget kapnak a megfelelő középfokú iskola kiválasztásához.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,81  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A MADÁRIJESZTŐK ESKÜVŐJE

raktáron

8,43  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DONALDSON, JULIA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

EGY LEHELETNYI BOSZORKÁNYSÁG

raktáron

8,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HARRISON, MICHELLE

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

AZ ŐSERDŐBEN – JÁTSSZ ÉS TAPINTS

raktáron

9,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WASILEWICZ, GRAŻYNA

Kiadó

AKSJOMAT KIADÓ KFT.

HAMISÍTOTT SORS

raktáron

18,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIM, ELIZABETH

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SULIVÁLASZTÓ 2025” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5