SPECIALS – KÜLÖNLEGESEK (CSÚFOK 3.)

Leírás

Eljött a végső választás ideje…A Különleges Körülmények Ügyosztálya: ezektől a szavaktól Tallyttaszító, lázadó csúf napjai óta kiveri a víz. Régen a Különlegesekcsupán fenyegető szóbeszédként léteztek, félelmetesen szépet,veszélyesen erőset és lélegzetelállítóan gyorsat is jelentve.Egy hétköznapi Szép leélheti az életét úgy, hogysoha nem találkozik Különlegessel.Tally azonban sosem volt hétköznapi.Most pedig egyik napról a másikra maga is közéjük tartozik:feltuningolt harci gépezet, melynek célja, hogy a Csúfok nyugton,a Szépek pedig bután maradjanak. Az erő, a sebességés gondolkodásának gyorsasága és tisztasága jobb érzés, mint bármi,amire Tally vissza tud emlékezni. Általában.Azonban szívének egy aprócska csücske még mindig emlékszik valami többre.Ezt mégis könnyű elhessegetni, amíg Tallynek fel nem ajánljáka feladatot, hogy irtsa ki véglegesen Újfüstös lázadóit.Végül nincs más választása: hallgatni kénytelen arra az apró, halkszívdobbanásra, vagy véghez vinni a feladatot, melyre beprogramozták.Akárhogy dönt is, Tally világa soha többé nem lesz már a régi.Scott Westerfeld nemzetközi bestsellersorozatának harmadik kötete.Feledkezz bele!„Egy fantasztikus trilógia pompás és provokatív befejezése.”– Kirkus ReviewsSzereted a Vörös pöttyös könyveket?Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.16 éves kortól ajánljuk!

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,40  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RAFAELLA

raktáron

10,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEBESTYÉN ILONA

Kiadó

PUBLIO

STEEL PRINCESS – ACÉL HERCEGNŐ – ÉLNYOMOTT- ROYAL ELITE BOOK 2.

raktáron

16,76  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KENT, RINA

Kiadó

RAINY DAYS

ANNIPANNI, MESÉLJ NEKEM!

raktáron

8,30  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MARÉK VERONIKA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SPECIALS – KÜLÖNLEGESEK (CSÚFOK 3.)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5