SÓVÁRGÁS

Leírás

"Mi könyörögve kértük anyánkat, adja oda mindenünket, hiszen ő nekünk a legdrágább kincs az egész világon. Semmi sem pótolhatja őt. De hajthatatlan maradt. Mi pedig tehetetlenül néztük a készülődését, mit sem tehettünk, mert a kincstár ajtajának varázsszavát csak a tündérkirálynő tudja, senki más. Hiába könyörögtünk az óriások királyának is, nem tudtuk meglágyítani a szívét. Némán néztük hát, ahogy anyánkat az óriások közrefogják, csónakba ültetik, és hajóra szállnak vele.Böszörményi Zoltán (Arad, 1951) József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író, az Irodalmi Jelen főszerkesztője. 2016-ban a magyar kultúra szolgálatáért a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntették. Tizenhárom verseskönyv, öt prózakötet szerzője. Műveit angol, német, francia, orosz, lengyel és román nyelvre fordították le. Legutóbbi kötetei:Az irgalom ellipszise (versek), 2016Kényszerleszállás Shannonban (költemény), 2017Soha véget nem érő szeretkezés (versek), 2019 Döbbenetes kelet-közép-európai jelenség, hogy a Nyugat-Európába áramló vendégmunkások gyerekeit otthon nagyszülők, ismerősök vagy bérszülők nevelik. Böszörményi Zoltán kisregénye ezt a témát dolgozza föl valós történet alapján. Egy édesanyja után sóvárgó kislány könnyfakasztó vallomását olvashatjuk, és kötelességünk figyelmeztetni az olvasót, hogy a kortárs irodalom egyik legszomorúbb, legemberpróbálóbb művét tartja kezében. A személyes kálvária mögött ott sötétlik egy egész régió tragédiája. Böszörményi műve kétségbeesett figyelmeztetés arra, hogy a szülő és a gyermek érzelmi kötelékének szétszakítása nemcsak a lelkeket, hanem a társadalmat is szétzilálja."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,67  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EGY HÁZASSÁGI PORTRÉ

raktáron

18,07  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

O'FARRELL, MAGGIE

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

TÚL A FORDULÓPONTON – AMIKOR EGY TÖRTÉNET MÁS IRÁNYT VESZ

raktáron

19,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GLADWELL, MALCOLM

Kiadó

HVG KÖNYVEK

BORI HÚSVÉTI FOGLALKOZTATÓJA – BARÁTNŐM, BORI FOGLALKOZTATÓ

raktáron

4,14  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

ZSEBTERAPEUTA – A PSZICHOLÓGUSOD, AKI MINDENHOVÁ ELKÍSÉR

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZIMMERMAN, ANNIE DR.

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÓVÁRGÁS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5