Watanabe Satoshi 21 éves egyetemista fiú, akit egy éve rejtélyes körülmények között átok ért, s mostanra mindössze két éve maradt, hogy felkutassa a mágikus Terc láncszemeit, mely megmentheti életét. Kezdetben reménytelenül s elkeseredetten keresi helyét az Odawarai Egyetem diákjai közt és a Tercet hajszoló hadseregek hálójában, azonban rövidesen új barátokra lel Makoto, Oichi és Kazuki személyében, akik nemcsak bátorító szavakkal támogatják, de megígérik társuknak, együtt megszerzik a mágikus triót. Mindeközben a Nemzetközi Spirituális Ügyosztály sem marad tétlen; miután Satoshi korábbi segítőtársa, Katsuyoshi Eikura távozását kéri az Ügyosztályról, egy rejtélyes ír fiatalember, Tim Darkhold veszi át a fiú ügyét. Satoshi megtudja tőle, még egy lehetőség áll előtte, hogy megmeneküljön: vissza kell térnie a múltba, hogy megváltoztassa annak a napnak az eseményeit, mikor az átok megpecsételte sorsát. Azonban nemcsak különleges képességre van szüksége mindehhez; útját megnehezítik a múltba lépés szigorú szabályai, az idő őrzője, ki a Terc felbukkanására vár, s a két Idők Ura, kik valaha súlyosan megszegték a szabályokat: a Southern Guns generálisa és Katsuyoshi Eikura. Vajon sikerül Satoshinak megváltoztatnia a múltat, s megmentenie életét, miközben féktelenül üldözik riválisai: a hadseregek, a két Idők Ura, az idő őrzője, s az idő maga?
SORSUNK ÉS A SZÁMJEGYEK
10,09 € ÁFA-t tartalmazza
SPANNENDE TOUR IM SCHWARZWALD
8,29 € ÁFA-t tartalmazza
SÖTÉTSÉGRE ÉBREDVE 2.
Leírás
Kategóriák: LEKTUR,KRIMI,FANT, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,08 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SÖTÉTSÉGRE ÉBREDVE 2.” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.