SOK ERŐ ÉS EGY CSIPETNYI GYÖNGÉDSÉG

Leírás

Sokféle értelemben hibrid Andrei Dósa önéletrajzi regényének elbeszélői hangja: egyszerre magyar és román, idealista és cinikus; olykor mintha Holden Caulfield kamaszkori vívódásait látnánk a Székelyföld kulisszái között, máskor Karl Ove Knausgard kíméletlen őszinteségével szembesülünk. Útkeresése során a szerző-főhős valamiféle ösztönös erkölcsi és esztétikai iránytűt követve próbál kikeveredni az identitások kusza hálójából, anélkül hogy pontosan tudná, milyen árat kell majd ezért fizetnie.„Hogy bebizonyítsa, hogy ő egy igazi székely, Atti felmászott a Királykőre, magával cipelt egy magnót, és amikor felért a csúcsra, betette kazettán a székely himnuszt, felhúzta maximumra a hangerőt, és elkezdte ordítani a szöveget.”Andrei Dósa 1985-ben született Brassóban. Az egyik legfontosabb román nyelvű magyar író, eddig öt verseskötete és két regénye jelent meg. Műfordítóként Kosztolányit, Petrit, Kemény Istvánt és sok más kortárs magyar szerzőt ültetett át román nyelvre. Jelenleg a Poesis International című folyóirat szerkesztője. Füveskert című regénye 2023-ban jelent meg a Helikon Kiadó Margó-könyvek sorozatában.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,95 € ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EARTH SUN MOON NOTEBOOK A7 (ESM VERTIKAL)

raktáron

2,83 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NA707

Kiadó

MAPCARDS

LUCIFER-GYŰJTEMÉNY – HARMADIK KÖTET

raktáron

37,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CAREY, MIKE

Kiadó

FUMAX KFT.

AZ ÁTKOZOTT

raktáron

12,58 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SALVIONI,BEATRICE

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

MAGYAR NYELV 11. – A KÖZÉPISKOLÁK SZÁMÁRA

raktáron

9,09 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2372U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SOK ERŐ ÉS EGY CSIPETNYI GYÖNGÉDSÉG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5