SLAMMED – SZÍVCSAPÁS (SZÍVCSAPÁS 1.)

Leírás

A szerelem lehet olyan, mint a költészet.De olyan is lehet, mint egy szívcsapás.Apja váratlan halála után a tizennyolc éves Layken leszédesanyja és öccse legfőbb támasza. Bár kifelé erősnek mutatkozik,valójában teljesen reményvesztetté válik.Ekkor lép be életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat.Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával,a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt.A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény.Csakhogy egy megdöbbentő felfedezésmár az első csodálatos randevú után kettejük közé áll.Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra.Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmekés az őket szétszakítani akaró erők között.„Szenzációs! Muszáj elolvasni. Faltam ezt a könyvet.A történet magával ragadott, és egy pillanatra sem engedett el.Imádom Colleen Hoovert. Minden regényét elolvasom.”– Abbi Glines, goodreads.com„Atyaég! Hat óra alatt kiolvastam. Nem emlékszem, hogy adtam-e ennia gyerekeknek, és arra sem, hogyan kerültek ágyba.Ez a könyv sokkal többet érdemel öt csillagnál. Nem is tudom,mikor ragadott utoljára úgy magával valami, mint a Slammed.”– Tara, goodreads.comSzereted az érzéki, de tartalmas könyveket?Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!16 éves kortól ajánljuk!

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,22  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ÖRÖKLÁNG SZIKRÁJA – AZ EREDET ÁTKA 1. – ÉLFESTETT

raktáron

18,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COLE, PENN

Kiadó

VENTUS LIBRO KIADÓ

DÉLIBÁBOS HORTOBÁGYON – HUSZKA JENŐ ÉLETE ÉS MŰVEI –

raktáron

2,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁL RÓBERT

Kiadó

RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA

HOLNAP KITÖR A VEZÚV

raktáron

12,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SÁGI GYÖRGY

Kiadó

JAFFA KIADÓ

SOKSZÍNŰ MATEMATIKA 1. MÁSODIK FÉLÉV (MUNKATANKÖNYV)

raktáron

6,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1712U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SLAMMED – SZÍVCSAPÁS (SZÍVCSAPÁS 1.)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5