SÍRJAIK HOL DOMBORULNAK – A VÉRTES KATONASÍRJAI

Leírás

"A huszárhadosztály elesettjeinek sírjai viszonylag kis számban találhatók meg a térség falvainak temetőiben, illetve a Vértest övező erdőkben. A Gánton, Kápolnapusztán, Kőhányáson, Majkon, Vérteskozmán, Csákányos-pusztán, Körtvélyesen, Kapberek-pusztán, Csákváron található sírok árulkodnak csupán arról, hogy a huszárság itt fejezte be a haza védelmében utolsó hősies harcait, de a Vértesben szinte bármerre járva találkozhatunk még meglévő, jól látható bunkerekkel, géppuskaállásokkal, futóárkokkal. Ezek többségébe is temettek elesetteket a helyiek elmondásai alapján a háború után, ezt igazolják azok az alispáni jelentések, amelyek 1948-ban keletkeztek. Könyvünkben ezekből is idézünk majd néhányat, amelyekből világosan kitűnik, hogy hatalmas számbéli különbség mutatkozik a temetőkben eltemetett katonák létszámában. Azaz egy-egy temetőben a mindössze néhány magyar-német elesetthez képest többszáz szovjet katona eltemetését jegyzik fel. Mivel többségük a lövészárkokban maradt, tekinthetünk tehát szinte az egész hegységre úgy, mint egy hatalmas emlékhelyre, vagy temetőre. Hogy az itt harcoló katonák nehéz körülményeit még tetézze, az időjárás sem volt kegyes hozzájuk. 1945 tele szokatlanul kemény volt Magyarországon. Vastag hótakaró borította az országot. Gyakran havazott, az ég ólmos színű, szürke volt. A nap szinte soha nem tudta áttörni az alacsonyan szálló felhőket. A repülőtevékenység mindkét hadviselő fél számára szünetelt, még a felderítés is akadozott. Ez az időjárás katonai vonatkozásban mindkét hadviselő fél számára egyaránt kedvezett. Vagyis nem csak a Vörös Hadsereg részére, készülő offenzívájának elrejtését illetően, hanem a németeknek is, akik ezekben a februári napokban nagyarányú katonai előkészítéseket tettek Nyugat-Magyarországon. Ezek a mozgolódások – méreteiket tekintve – a lakosságban azt a látszatot keltették, hogy Hitler és a Wehrmacht még koránt sincs ereje végén, a német hadsereg motorizált és páncélos ereje megtörhetetlen. Mintha a nyugati fronton semmi sem történne, újabb és újabb páncéloscsapatok vonulnak keletre, hogy a Bakony és a Balaton térségében megmutassák majd valódi erejüket."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,60  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÓLÁSSZABADSÁG

raktáron

19,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ASH, GARTON TIMOTHY

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

HALKALAND

raktáron

11,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GOMBOS TAMÁS

Kiadó

MÓRA KIADÓ

SZÜLNI SZÜNTELEN

raktáron

9,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZEKERES SZABOLCS

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

MARADJ SZEXI ÉS NE ÖLESD MEG MAGAD! – ÁTFOGÓ GYAKORLATI ÚTMUTATÓ

raktáron

11,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KILGARIFF, KAREN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÍRJAIK HOL DOMBORULNAK – A VÉRTES KATONASÍRJAI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5