SHERLOCK HOLMES HALÁLA ÉS FELTÁMADÁSA

Leírás

Sir Arthur Conan Doyle skót író, aki leginkább Sherlock Holmesról szóló detektívregényei és elbeszélései miatt ismert. Ezek első sorozatával szenzációs sikert aratott, valósággal egybeforrasztotta Conan Doyle és Sherlock Holmes nevét, pedig az író már pályájának eme szakaszában is igyekezett minél több műfajban kiemelkedőt alkotni, hisz a kalandos históriák mellett a történelem is vonzotta.Egy alkalommal ezt írta: „Erősen gondolkodom Holmes meggyilkolásán… Nem hagy fontosabb dolgokon elmélkedni.” Idővel így is tett – hogy a „fontosabb” dolgokra (történelmi regényeire) koncentrálhasson –, és a detektívet legfőbb ellenségével, a bűnözőzseni Moriarty professzorral együtt elveszejtette.A közönség reakciója azonban nagyon meglepte. A kétségbeesett olvasók elkeseredett leveleket írtak a The Strand Magazine-nak, ahol az írások addig megjelentek. A magazin  szörnyű csapást szenvedett el, amikor tiltakozásul húszezer ember lemondta az előfizetését. A legenda szerint a londoniak annyira megrendültek Holmes halálhíre hallatán, hogy fekete karszalagot viseltek. Maga Doyle is számos tiltakozó levelet kapott, s e levéláradatnak köszönhetően egy frappáns megoldással visszahozta hősét.A kötet Holmes és legnagyobb ellensége Moriarty professzor élet-halál harcához kapcsolódó elbeszélések gyűjteménye.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,49 € ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

UTÓÍZ ( ÉLFESTETT)

raktáron

19,47 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DARIA, LAVELLE

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

MÁSA ÉS A MEDVE – BÁJOS PUFI MATRICÁK

raktáron

5,55 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

AZOK A NYOLCVANAS, KILENCVENES ÉVEK

raktáron

16,61 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZALAY ZOLTÁN – PARTI NAGY LAJOS

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA (II.) – KÖTÖTT

raktáron

14,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROWLING, J.K.

Kiadó

ANIMUS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SHERLOCK HOLMES HALÁLA ÉS FELTÁMADÁSA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5