SÉTA ÉRETTSÉGI ELŐTT ZOMBORTÓL UDVARHELYIG (MEG VISSZA!)

Leírás

Két bunyevác-magyar maturandus tíz évvel a kiegyezés után a bácskai iskolapadban lelkesen, „petőfisen” rajong a 48-as székely hősökért, majd – mindenki számára váratlanul – egyedi módot választ a lelkesedése kifejezésére: utolsó nyári vakációjuk alatt elgyalogolnak Erdélybe! 50 napos, 1500 km-es útjukról vezetett (rajzolt és pecsétekkel dokumentált), tartalmas naplójuk majdnem százötven évig lappang a családi iratok között, de, előkerülve, megérte az „őskiadását”, és végre elfoglalhatja méltó helyét a klasszikus magyarországi útleírások sorában. Aki kézbe veszi ezt a vonzó, színes, gazdag dokumentációval illusztrált, fiatalok számára összeállított olvasmányt, nehezen tudja elképzelni, hogy a könyv első – még a papír színével is elkülönülő – része (sok facsimile oldallal, rajzzal, térképekkel) filológiai hűséggel kiadott kordokumentum! A második rész kibővített jegyzetekkel igyekszik lefújni a port a másfél évszázaddal ezelőtt még világos, mára azonban már magyarázatra szoruló jelenségekről, eseményekről (nyelvről is!).A két diák, akiknek meg sem fordul a fejükben, hogy ők is a történelemben csörtetnek (csak az a történelem majd negyvenegynéhány évvel később fog csúnyán kifakadni!), mindenestül hű tükre a korszellemnek. A könyv közreadója – kalapot emelve a sétáló fiúk előtt – ezt a korszellemet igyekszik górcső alá venni, és próbálja bátorítani a mai érettségizőket (de persze akár a történelem iránt érdeklődő nyugdíjasokat is!), hogy egy kicsit merjék megdöngetni történelmünk (és általában a történelem) mítoszait!A végső konklúzió úgyis a naplóíró Donoszlovits Vilmos utolsó sora: „Utam megtételét kikinek, különösen diáktársaimnak ajánlom”. Azaz: fiatalok, idősebbek – bátran induljanak neki, fedezzék fel, ismerjék meg alaposabban a határainkon túli kultúrkincseinket.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,73  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DISNEY – VILLAINS – HERCEG VAGY SZÖRNYETEG?

raktáron

10,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VALENTINO, SERENA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

PT.PÁLINKÁS REAL BOSS8*38*8

raktáron

1,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

339273

Kiadó

QX-IMPEX KFT

INTRIKA AMALFIN

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOTTE, DE LA ANDERS-MOTTE, DE LA ANETTE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

LELKE MÉLYÉN SZABAD RÖPTŰ SZELLEM – LONOVICS JÓZSEF, EGY MAGYAR FŐPAP A REFORM

raktáron

8,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRÁNY ZSÓFIA

Kiadó

HUN-REN BTK MŰVÉSZETTÖRTÉNETI INTÉZET

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÉTA ÉRETTSÉGI ELŐTT ZOMBORTÓL UDVARHELYIG (MEG VISSZA!)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5