Homoki-Nagy István (19141979) Kossuth-díjas filmrendező, operatőr itt közreadott novellafüzére igazi kuriózum: az író a Kecskeméti Piarista Gimnázium tanulójaként, kamaszévei során vetette papírra e művét. Ám stílusának kiforrottsága meghazudtolja zsenge korát.A későbbi irodalmi alkotásaiból már jól ismert, olykor lírai, olykor játékos hang, a gördülékeny, könnyed írói stílus, az érzelem- és részletgazdag világ már itt is kibontakozik szemünk előtt, s lenyűgöző kalandra hív. Négyévszakos sétára a kertben. Utazásra az állatok világában minden napszakban. S miközben a természet körforgásának ütemére az író helyenként kissé vadromantikus, csapongó barangolását követjük, észre kell vennünk, hogy a már-már túlcsorduló érzelmekkel mindvégig erős kontrasztot képez a szemlélődő nézőpontja, aki mintha nagyítólencsén át mutatná meg nekünk az élővilág rezdüléseit. A kamasz Homoki-Nagy István mindennapjainak környezetét, melyet érdeklődéssel, megbecsüléssel, szeretettel övez. Amelynek szépségeire nyitott szemmel és szívvel csodálkozik rá. Amelynek természetét kompromisszumok nélkül elfogadja. S éppen e kettősség érzelem és értelem találkozása teszi e kötet lapjait oly szerethetővé, s egyszerre minden korosztály számára élvezhetővé.
THE BLACK AETHER - ÉBREDÉS
9,95 € ÁFA-t tartalmazza
SIBYLLA TÜKRE
11,46 € ÁFA-t tartalmazza
SÉTA A HÁZ KÖRÜL AZ ÁLLATOK VILÁGÁBAN
Leírás
Kategóriák: NÖVÉNY ÉS ÁLLATV., TERMÉSZETTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
13,16 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SÉTA A HÁZ KÖRÜL AZ ÁLLATOK VILÁGÁBAN” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.