SEMMI MEGLEPŐ VAGY FONTOS

Szolcsányi Ákos harmadik verseskötetében egy éppen csak harmincon túli szerző hangján szólal meg. Átérződik rajta minden, ami ide kívánkozik: az időszak metafizikája, társas kötődései és tárgyi megfigyelései. A szándék és az áramlat nagyon fontos itt. Trendiség? Korszellem? Metafizikai kiábrándultság? Egyszerre mind. Míg korábbi kötetében a kontempláció és a dolog-megfigyelés dinamikája egyenlítődött ki, itt a felszín felülete egy személyes versalanyra tevődik át, és a szigorú, már-már katalogikus rendezettséget egy újfajta rendszerezés, sőt rendszertelenség váltja fel. Helyenként szónoki finomságú mondatok jelentenek egy-egy helyzetről, míg máshol a versnyelv potenciális tudatfolyama, egymás mellé hordott fragmentumok, nyersanyagszerűen elrendezett paradigmák alkotnak nehéz, pusztán emberi forrásuk miatt felismerhető szintagmákat.„A hús színét és fonákját / csak sejtem, mint egy-egy választ” – írja a Pisil című versben, ahol a hússütés sercegő áramlatából ki-, majd betévedő én a szigorú odafigyelés, és a fél-vállról vett filozofikus hangoltság között támolyog. Jól felismerhető itt a korábbi Szolcsányi-versnyelv, ám az is, hogyan válik gyakorivá egy szerzőnél a külvilág megfigyeléséről a belső tárgyakra való átpillantás. A versről-versre lazuló referencialitást a kötet végén elhelyezett tartalomjegyzék összefoglalói vezetik fel az általános világtérképre, feszítve egyet a szertelenségből építkező románcokon. Semmi meglepő vagy fontos – állítja mondanivalójáról szerző. Ám ez nem szenvtelenséget, sokkal inkább harmonikus, őszinte higgadtságot jelent.Makai Máté