Janne Teller lesz 2025-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, melynek keretében Budapest Nagydíjjal tüntetik ki.Több, mint 40 000 eladott példány MagyarországonJanne Teller leghíresebb műve, a Semmi súlyos filozófiai, erkölcsi és generációs problémákat boncolgató mű. Hatása példátlan volt Dániában: eleinte betiltották az iskolákban, majd a megjelenést követő évben (2001) váratlanul elnyerte a dán Kulturális Minisztérium Gyermekkönyv-díját azóta kötelező olvasmány. A botránykönyv nemzetközi bestseller lett; 2008-ban megkapta a legjobb ifjúsági regénynek járó francia díjat (Le Prix Libbylit). Magyarországon évek óta hatalmas sikerrel játsszák a regényből készült ifjúsági előadást több színházban is.Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá. Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az osztálytermet. Osztálytársai erre elhatározzák, hogy nihilista társuknak bebizonyítják az ellenkezőjét. A terv szerint egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. De először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze. Ezért a diákok azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak az új versenybiciklijét, Husseinnek az imaszőnyegét, Frederiknek a dán zászlóját. Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik: Rikkének a copfjaitól, Gerdának a hörcsögétől kell megválnia. Kettejük még kegyetlenebb követelésekkel áll elő: Lis örökbefogadási oklevele, a kis Emil koporsója, egy kutyatetem és egy Jézus-szobor is az értelem hegyén, a Fontos Dolgok Halmán végzi. Akkor vadulnak csak igazán el az események, amikor Sofie-nak az ártatlanságát, a tehetségesen gitározó Jan-Johannak meg az ujját kell feláldoznia. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség.Csak Pierre marad flegma. Kineveti a kamaszokat, akik ilyen áldozatokra képesek, csak hogy megtalálják az értelmet. Az osztálytársak éjszaka brutálisan bosszulják meg közönyét.
SAKKNOVELLA
11,27 € ÁFA-t tartalmazza
VARÁZSOLJ NEKÜNK VALAMI SZÉPET - 25 ÉV, 25 FUTBALLEDZŐ
22,27 € ÁFA-t tartalmazza
SEMMI – AMI FONTOS AZ ÉLETBEN (ÜNNEPI DÍSZKIADÁS)
Leírás
Kategóriák: IFJÚSÁGI – SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,10 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SEMMI – AMI FONTOS AZ ÉLETBEN (ÜNNEPI DÍSZKIADÁS)” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.