A hírnév és a vagyon évszázadokon át Nyugaton, a két Amerika új világában várta a merészeket. A kalandra és meggazdagodásra vágyók ma a Keletre függesztik tekintetüket. A Közép-Ázsiában, majd Kína és India jókora részein át húzódó térség valaha uralkodó szerepet játszott a világ gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális életében, s most hasonlóan meghatározó jelentőségre tesz szert.A világtörténelem új szempontok alapján megfogalmazott nagy áttekintése, a Selyemutak szemkápráztató feltérképezése azoknak az erőknek, amelyek birodalmakat virágoztattak fel és taszítottak a mélybe, áruk és eszmék áramlását irányították, napjainkban pedig a nemzetközi viszonyok és folyamatok új fejezetének kezdetét ígérik.Peter Frankopan (1971) az Oxfordi Egyetem professzora, a Centre for Byzantine Research igazgatója. Rendszeresen tart előadásokat a világ legnevesebb egyetemein, többek közt Cambridge-ben, a Yale-en, a Harvardon, a Princetonon és a londoni Kings College-ban. 2019-ben az angol Prospect Magazine a világ 50 legkiemelkedőbb gondolkodója közé választotta. A The New Statesman szerint ő napjaink történész rocksztárja. Selyemutak című könyve eddig több mint 30 nyelven jelent meg.
PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK - CD-MELLÉKLETTEL -
5,78 € ÁFA-t tartalmazza
SÖRGYÁRI CAPRICCIO - HELIKON ZSEBKÖNYVEK 114.
5,22 € ÁFA-t tartalmazza
SELYEMUTAK – EGY ÚJ VILÁGTÖRTÉNET
Leírás
Kategóriák: EGYETEMES TÖRT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
20,84 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
KELL MÉG VALAMIT MONDANOM – LENDVAI ILDIKÓ KÖZÜGYEI
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,87 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SELYEMUTAK – EGY ÚJ VILÁGTÖRTÉNET” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.