Barazsuly Eta haikukkal jelentkezik Selyemeső című kötetében.A kis könyv lapjait forgatva úgy érezhetjük, hogy nem is Kolozsvárról, hanem egyenesen Kiotóból érkeznek hozzánk ezek a leheletfinom szövegek.A nálunk Fodor Ákos által népszerűvé tett költői formának a klasszikus, japános változatát műveli, írja és éli a szerző.Nem csupán a lényekkel teli és az élettelen táj, de az örök és a mindennapjait élő lélek apró rezdülései is kifejezést nyernek Barazsuly Eta lírájában.Régi japán tusrajzokat és színes fametszeteket vélünk látni, melyek mögül áttetszik az önmagáról is valló kortárs költő, aki hívja az olvasót, lakják be együtt az 5+7+5 szótag által teremtett varázslatos haiku-világot.*Barazsuly Eta a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolán végzett zenepedagógia és operaénekes szakot, majd a Babeş-Bolyai Tudományegyetem színház és film szakán kreatív írás tanfolyamon vett részt. Volt szolfézs-, zeneelmélet- és brácsatanár is, jelenleg a kolozsvári Magyar Opera énekkarának tagja.Első regényét román nyelven közölte, amellyel elnyerte az elsőkötetesek Mongolu-díját. A könyv Magyarországon Elisabeth B. Doitsunin néven, Kiotó, ahol a szerelem örök címen jelent meg, ezt követte másodikként a Sorsok Érzelmek útvesztője.
PRÁNÁJÁMA
5,36 € ÁFA-t tartalmazza
SZÍNHÁZ AZ ORROD HEGYÉN
8,46 € ÁFA-t tartalmazza
SELYEMESŐ – HAIKUK
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM, VERS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,89 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SELYEMESŐ – HAIKUK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.