SEBZETT LELKEK

Leírás

Az egész falu sejtette, hogy nem lesz jó vége, ha Gabriel hazaköltözik. És most, amikor Beth elnézi a szeretett férfit, aki gyilkosság vádjával áll a bíróság előtt, önkéntelenül arra gondol, hogy igazuk volt.Tizenhét évesen ismerkedett meg Gabriellel. Azon a szédült, varázslatos nyáron a férfi hatására mindent másként gondolt, érzett és látott. Azt hitte, egy nagy, soha véget nem érő szerelem kezdete az a nyár. Amikor azonban Gabriel elment, és azzá vált, akinek az anyja akarta látni, Beth összeomlott.Frank segítségével állt talpra. Az együtt felépített életük pedig egészen más lett, mint amilyet Beth Gabriellel elképzelt. És mégis, volt idő, nem is kevés, amikor boldognak érezte magát. Nézte a férjét és a fiát, ahogy traktorral járják a gazdaságot, és egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ez az ő élete.De most Gabriel visszajött, és Bethben kártyavárként omlik össze minden, amit bizonyosságnak hitt. Tíz év múltán is működik közöttük a kémia. Beth pedig jól tudja, hogy amit tesz, nem helyes, és másoknak is árthat vele. De hogyan mondhatna le arról, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek?A Sebzett lelkek sodró szerelmi történet lehetetlen döntésekről, pusztító következményekről és az elveszettnek hitt reményről.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,73  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VÉRES GRÓFNŐ

raktáron

9,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POPOVIC, LANA

Kiadó

OUTLET

ÚJRA ÉN – EDZÉS A VÁRANDÓSSÁG ALATT ÉS A SZÜLÉS UTÁN (2025)

raktáron

16,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÓG ANIKÓ

Kiadó

JAFFA KIADÓ

AMERIKAI LETTEM

raktáron

11,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIMLER, MARTIN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

ÍGY SZERETTEK ŐK 2 – ÚJABB IRODALMI SZERELMESKÖNYV

raktáron

22,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NYÁRY KRISZTIÁN

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SEBZETT LELKEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5