SCARLETT

Leírás

A Scarlett igazi főszereplője nem más, mint az örök klasszikusként számontartott Elfújta a szél című regényből készült film. Annak idején már a kiadó is hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy megjelentette egy Margaret Mitchell nevű, tökéletesen ismeretlen író hatalmas terjedelmű regényét, azt viszont, amire David O. Selznick filmproducer vállalkozott, mindenki őrültségnek gondolta. Azt vette a fejébe, hogy filmre viszi a művet, annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy hihetetlen mennyiségű pénzbe és energiába fog kerülni. Díszletek, jelmezek, színészek százaira lesz szüksége ahhoz, hogy elkészüljön a több mint három és fél órás, addig sohasem látott hosszúságú film.Az Álomgyár történetében addig senki sem vállalkozott ilyen nagyszabású produkcióra.És úgy is történt minden, ahogy előre elképzelte: az őrület volt maga. Gyötrelmes és füstös, karikás szemű káosz, szerelem, árulás és ármány, a folyamatosan fenyegető összeomlás rémülete és végül persze a csoda, a varázslat, ami mindent megér és amire csak a film képes: a megelevenedő világok, korok és emberek csodája. Gondoljunk akár a költségvetésére, akár a forgatás szakmai kihívásaira, akár a filmet övező hatalmas elvárásra és hisztérikus hangulatra vagy a későbbi tomboló világsikerre és a tíz Oscar-díjra: az Elfújta a szél a „leg”-ek mozija volt és maradt azóta is.François-Guillaume Lorrain nemcsak egyetlen filmnek, hanem Hollywood egész aranykorának és halhatatlan figuráinak állít emléket ebben a bölcsen szellemes és melengetően emberi regényben.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,92 € ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AMÍG ÉLEK

raktáron

9,70 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOHAI LAJOS

Kiadó

KRÁTER MŰHELY EGYESÜLET

MILYEN EHETŐ NÖVÉNYT SZEDTEM? – TERMÉSZETKALAÚZ GYEREKEKNEK

raktáron

7,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FRANK ÉS HECKER, KATRIN

Kiadó

SZIGET KIADÓ BT.

ESCALERA DE PALABRAS

raktáron

13,60 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JUSZTIN ÁGI

Kiadó

ONLINE LEARNING KFT.

AIR FRYER KEZDŐKNEK

raktáron

12,54 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FLEMING, LAURIE

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SCARLETT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5