SAVA-BORSA – REGÉNYES ÍZEK A VILÁG KÖRÜL

Leírás

„Egyél, igyál! Ez a nap már úgyis az ördögé!”(Borsa Brown: Gyalázat és hit)Történetek, helyszínek, ízek. Ez a három dolog fonódik össze ebben a szakácskönyvben, nem véletlenül. Az Arab-félszigettől Szicília vagy Szardínia partjain át egészen Amerikáig, Törökországig utazhatunk, és kóstolhatunk. Hogy mi ihlette ezt a kötetet? A mind ez idáig megszületett sok Borsa Brown-regény, amelyekben a karakterek rendszeresen asztalhoz ülnek, és az evést mint egyfajta szentséget élik meg. Legyen édes vagy sós, natúr vagy csípős, folyékony vagy szilárd, egy biztos: Ha belekóstolunk a receptek segítségével elkészített ételekbe, és behunyjuk a szemünket, ott leszünk a történetek helyszínén, ahonnan származnak ezek a finomságok.Borsa Brown neve leginkább a romantikus regényekkel kapcsolatban lehet ismerős, noha a szerzőnek jelent már meg mesekönyve és katonai albuma is, amelyben szerzőtársával a Magyar Honvédség Különleges alakulatát mutatja be képek és idézetek formájában.2013 óta töretlen népszerűségnek örvendenek a könyvei, jellemzője, hogy a hazaitól idegen kultúrákba kalauzolja az olvasókat, ezzel szinte másik dimenziót teremtve olvasás közben. 2015-ben Az Arab című kötetét az év könyvének szavazták meg az olvasók, 2017-ben pedig ő volt a legnépszerűbb hazai írónk.2020-ban, Pápai József Főtörzsőrmester úrral közösen vehette át Áder János Köztársasági Elnök Úr kitüntető levelét, amelyet a Frontvonal című katonai album elismeréseként kaptak, ami a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium támogatásával jött létre.A számtalan Aranykönyv-díj-jelölés és sok más elismerés mellett arra a közösségre a legbüszkébb, amely a regényei által kovácsolódott.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,61  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HALÁLGYAKORLATOK

raktáron

7,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FEKETE VINCE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

RENDKÍVÜLI RUBY

raktáron

13,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIBENSON, TERRI

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

GAULT & MILLAU GUIDE HUNGARY 2026

raktáron

22,21  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

GAULT & MILLAU HUNGARY

ZUHANÁS – MISZTIKUS THRILLER

raktáron

13,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KARIKA, JOZEF

Kiadó

ANIMUS KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SAVA-BORSA – REGÉNYES ÍZEK A VILÁG KÖRÜL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5