SAUL FIA-NAPLÓ / KERTÉSZ-NAPLÓ

Ahogy nem egyszerű egycsapásra világhíres személlyé válni, úgy az illető egykori környezetének sem az. Ezt az árnyékfolyamatot világítja meg a Kertésznapló sietve papírra asszociált időutazása a Nobel-díj robbanása után 2003-ból. Majd a folytatása 2011-ből, amikor maga az író is közreadta státusváltása és a termékeny marginalitása megtartásáért ragaszkodó meg- és fölrázó dokumentumait (Mentés másként). A számvető kaland színtere a szent város, a mai világpolitika gyújtópontja, Jeruzsálem, ahonnan élesebben bontakoznak ki az apokalipszisbe fejlődőtt, s az emlékével birkózó, magyar elbeszélés kontúrjai.A Saul fia-napló, a Kertésznaplóhoz hasonlóan, egy rövid cikk igényéből fakadt föl. Buzgását nem volt könnyű leállítani, különösen azért, mert a film médiuma a könyvvel szemben összehasonlíthatatlanul nagyobb hatást képes elérni – a befogadó lelkében s a világban egyaránt. Vajon hová sodorja e napló főhősét és nemzedékét (a holokauszt utáni harmadikat) ez a fantasztikus, noha a film témájától oly idegen felhajtó figyelem? Lehet, mind ez újabb elkerülhetetlen napló témája lesz, ha jelensége és jelentősége megvizsgálható távlatba, emlékbe kerül.A két napló témáját és szituációját – térben és időben – a hirtelen világhírbe robbanás meghökkentő fejleménye köti össze. A „fecsegő felszínen”. Innen ereszkedik le a naplóíró is, le a siker alvilágába. Ő nem fogadja el a Jób-történetet sem csodának, sem természetesnek – ahogy az ún. magyar be(el)fogadás teszi. Igaz, nincs más választása alapon vág hozzá jó képet, gondtalan örömet alakoskodva, mintha ennél mi sem lenne természetesebb. De valóban nincs más választás? Egy olyan változat kizárt, amely az el- és/vagy befogadás folyamatában önmagát is megvizsgálja? Lehet, sok fájdalommal, azonban gyógyító hatással? Hiszen az effajta világsiker egyúttal magyar elbeszélés is. Akár a magyar (és nemcsak a pontosító jelző nélküli) holokauszt, amelyhez mindkét mesebeli királyfi, Kertész Imre és Röhrig Géza útja és jelensége oly elválaszthatatlanul hozzátartozik. Ugyanis a világraszóló siker egyben anti-sikertörténet is, hiszen a magyar társadalom nem díjazza azokat, akiket csak az tüntet ki, aki magát Jóbot is. A naplóíró magyar alvilágban való bolyongása során arra a következtetésre jutott, hogy a szinte felfoghatatlan siker igazi oka és „ajándéka” – a bibliai Jóbé is az volt – a magyar világon keresztül magának a világnak az apokaliptikus természetével történő kérlelhetetlen, már-már kegyetlen, szinte öngyilkos szembenézés. S a szembenézés során szerezhető felfedezés egzisztenciális és művészi sorssá formálása – még akkor is, ha ez az irány, e világon, de legalábbis e magyar világban – csak „sorstalanság”-ot ígér.