SÁRKÁNYTEKERCS – AKITADA NYOMOZ –

Leírás

A Sárkánytekercs az Akitada-sorozat első kötete. Szugavara Akitada huszonöt éves, elszegényedett nemesi család sarja, aki császári ellenőrként első komolyabb nyomozását hajtja végre. Egész további előmenetele e küldetése sikerén múlik.A Kelet-Japánban található, távoli Kazusza tartományba szól a megbízatása, ahol az eltűnt császári adók hollétét kell felderítenie. Naivan figyelmen kívül hagyva a helyi politikai intrikákat, lendületesen vág bele feladatába, és egy veszélyes összeesküvés közepébe csöppen. Amikor az előző kormányzó gyilkosság áldozata lesz, hirtelen minden és mindenki gyanússá válik. Két gyönyörű, helyi szépség között őrlődve azonban egyre kevésbé tud megbízatására összpontosítani, pedig a szálak a központi kormányzat magas szintjeire vezetnek…A regény a 11. századi Japánba kalauzolja el az olvasót, valóságos és eleven metszetét adva a korabeli japán társadalomnak, feltűnnek benne tudós nemesek, buddhista papok, császári hivatalnokok, katonák, koldusok, házalóárusok, harcművészek és prostituáltak, minden törvénytelenségre kész kisstílű bűnözők, és egy különleges nő is, aki éppoly kemény harcos, mint bármelyik férfi

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

1,33  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SULI ÉS EGYÉB KATASZTRÓFÁK – A LEGROSSZABB SZERELMI VARÁZSLAT

raktáron

12,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COVEN, WANDA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

ÁLLAMKÖZI VITÁK KERESZTTÜZÉBEN

raktáron

16,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ TAMÁS

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

RUMINI DATOLYAPARTON – FŰZÖTT (ÚJ RAJZOKKAL)

raktáron

13,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Berg Judit

Kiadó

PAGONY KIADÓ

KÉK RÓZSA

raktáron

5,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGNÁR STEFÁNIA

Kiadó

IRODALMI RÁDIÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SÁRKÁNYTEKERCS – AKITADA NYOMOZ –” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5