1947. április 3-án született a Fejér megyei Soponyán. Iskoláit ott, valamint Székesfehérváron és Budapesten végezte. Levelezőn érettségizett, felsőfokú energetikus oklevelet szerzett, és a MÚOSZ újságíró stúdiójában tanult. Versei számos lapban megjelentek. Verseskötettel először 1993-ban tűnt fel, s ez a mostani válogatás a tizenkettedik könyve. A Székesfehérváron szerkesztett Vár c. folyóirat olvasószerkesztője. Nekem már az első percben rokonszenves volt, ahogy beszélt versről és magáról, illetve kettejük viszonyáról. Éreztem, hogy olyan ember, aki nem bír a költészet nélkül élni. Az is jellemző, ahogy megfog egy verseskötetet. Nem tudom leírni pontosan, de van ebben a mozdulatban valami rejtett elegancia, meg persze irigység is, ha nagy költő kötetét lapozgatja …És később mi is lapozgathattuk köteteit. Örülök neki, hogy most együtt, itt vannak legszebb versei. Persze tudom, hogy minden válogatás viszonylagos és hiányos. Mégis azt hiszem, hogy hiteles összkép ez az eddigi pályáról- és még a folytatás reményében. (Bakonyi István)
PÉNTEK IMRE KÖLTŐI ÚTJA
6,51 € ÁFA-t tartalmazza
A LEÍRÁSTÓL A LÁTOMÁSIG
1,28 € ÁFA-t tartalmazza
SAITOS LAJOS LEGSZEBB VERSEI – ÜKH 2018
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM, VERS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,42 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
MAGASÁGYÁSOK – GYAKORLATI TANÁCSOK HÓNAPRÓL HÓNAPRA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
14,38 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SAITOS LAJOS LEGSZEBB VERSEI – ÜKH 2018” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.