Becsey Zsuzsa képzőművész, grafikus-vizuális kommunikációs tervező, animációs rendező, tanár, kiadványszerkesztő Sepsiszentgyörgyön született 1969-ben. 20 évet élt szülővárosában, és 20 éve él Budapesten. Becsey Zsuzsa anyagkezelése képzőművészre vall. Az egyik oldalon a képzőművész anyagkezelése, a másikon a költőé. Könyveiben a baloldal az írásé, míg jobb a képzőművész területe. Meseszerű a kettő kapcsolata. Kettősség és egység. Ha összefoglalhatnám, azt mondanám: szerencsés találkozás.(Barna Róbert, 2010) A mese szép és tiszta. Minden kis történés tele van bizonytalansággal, végtelen finomsággal és szeretettel. Semmi sem biztos a történetben, csak az, hogy két lény találkozik egymással. Nagyon ügyelnek arra, hogy ne zavarják, ne bántsák meg egymást, hogy tiszteletben tartsák egymás vágyait, egymás belső világát. Jól példázza ezt a film utolsó mondata: És fehérnyuszi búcsúzóul még kezet fogott volna.(Varga Csaba, 1997) Impresszionista, víziószerű, más tudatállapot, álom-lebegés-tűnődés, melankolikus, mintha nem minden tudati lenne. Kellemes ahogy tapogatózik a szöveg, saját nyomán halad, mintha anyagát keresné, morfondíroz, hogy akkor most mi legyen és mi van a világgal?(Tóth Krisztina, Íróakadémia Költőszeminárium, 2006-2007)
“SEPSISZÉKI CIRKÁLÁSI JEGYZŐKÖNYVEK, 16791701” a kosárba helyezve. Kosár
RÓZSASZÍN NYÚL – 13 MESE – KORHATÁR NÉLKÜL
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
4,97 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A MÉLYSÉGBŐL KIÁLTOK – DEPRESSZIÓ, ÖNGYILKOSSÁG ÉS KÁBÍTÓSZER A SERDÜLŐKORBAN
Értékelés: 0 / 5
raktáron
4,24 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„RÓZSASZÍN NYÚL – 13 MESE – KORHATÁR NÉLKÜL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.