RÖVID ESSZÉK HOSSZÚ TÉLI ESTÉKRE

Leírás

Eleinte nem értettem, hogy Demeter M. Attila miért éppen a politikai filozófia mellett kötelezte el magát (hiszen tanított/tanít ő vallás- és történelemfilozófiát is a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen). Aztán megszületett a magyarázat: „A politikai filozófia a filozófia azon ága, amely a legközelebb áll a politikai élethez, a nem filozófiai élethez, egyáltalán az emberi élethez, annak megszüntethetetlen sokféleségével együtt” – mondja DMA egyik tanulmányában, amit anno volt szerencsénk közölni a csíkszeredai Székelyföld folyóiratban.Márpedig ha egy filozófus ennyire az élet közelében akar maradni, akkor szinte szükségszerű, hogy előbb-utóbb rövid esszéket fog írni az embert foglalkoztató legalapvetőbb kérdésekről: hitről, bűnről és szenvedésről, képmutatásról, „örök békéről”, az önismeret hiábavalóságáról és más egyebekről.Amikor nagyon elégedetlen vagyok saját magunkkal, újra szoktam olvasni Dosztojevszkij Téli feljegyzések nyári élményekről című „beszámolóját” 1862-es nyugat-európai útjáról. És íme, a Rövid esszék…-kel végre megszületett a Téli feljegyzések… ikerkötete! Legalábbis az én fejemben. Illúziótlan könyv mindkettő, de mennyivel „vigasztalóbbak” DMA töprengései az orosz író kíméletlen szatírájánál! Lövétei Lázár László

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,10  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZÁMOLJUNK! – MONTESSORI: A VILÁG FELFEDEZÉSE

raktáron

9,98  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PIRODDI, CHIARA

Kiadó

GEOPEN

THE WINGHEATHER SAGA 3. – SMARAGDVÖLGY RÉME(HAJNALSZÁRNYA SOROZAT)

raktáron

13,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETERSON, ANDREW

Kiadó

HARMAT KIADÓI ALAPÍTVÁNY

CSILLAGÖSVÉNYEN

raktáron

16,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁN MÓR

Kiadó

HITEL KIADÓ

A HALÁL HÍRNÖKEI – REJTETT LEHETŐSÉG

raktáron

23,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUNE, CLAIR DE

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„RÖVID ESSZÉK HOSSZÚ TÉLI ESTÉKRE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5