A lány és a fiú a megváltást keresik, de az odavezető út korántsem olyan sima, mint egy jégpálya. Főképp, ha egy műkorcsolyázó és egy jégkorongozó egymásba szeret.Sierra Romanova olimpiai bajnok műkorcsolyázó volt, mielőtt balesetet szenvedett egy verseny közben, amitől mára az egész élete megváltozott. Olyannyira, hogy pánikrohamok gyötörték, valahányszor csak a jégpályára lépett. De most, amikor visszatért utolsó tanévére a Dalton Egyetemre, készen áll arra, hogy ismét minden szempár rá szegeződjön… közöttük a jégkorongozó Dylan Donované is, akinek bátorító és provokáló szavai arra ösztönzik, hogy bizonyítson.Amiután súlyos meggondolatlansága miatt kirúgták a hokicsapatából, Dylannek nem sok esélye maradt arra, hogy a profi játékosok közé kerüljön. Csakhogy eddig az élete kizárólag a korcsolyázás körül forgott. És ha a hokizástól el is tiltották, még mindig ott van lehetőségként a műkorcsolyázás. Ami azt is jelenti, hogy az eddiginél több időt tölthet a jégpályán, ráadásul Sierra társaságában.És miközben a műkorcsolyavilág Sierra visszatérésére vár, a lánynak új edzőpartnerre van szüksége, akivel ismét elindulhat párosban. Az egyetlen személy, akiről tudja, hogy felveheti vele a versenyt a jégen, nem más, mint az a nagyképű hokis srác, aki kíméletlenül provokálja. Lehet, hogy éppen egy váratlan fordulat teszi őket a jég tökéletes párosává.
A LEGSZEBB HÓEMBER
2,56 € ÁFA-t tartalmazza
VÁRJUK A MIKULÁST
3,42 € ÁFA-t tartalmazza
REVOLVE – FORDULAT
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – LEKTŰR,KRIMI,FANT
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,74 € ÁFA-t tartalmazza
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
DETERMANN ADATVÉDELMI JOGI ÚTMUTATÓJA – NEMZETKÖZI VÁLLALATI COMPLIANCE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
17,95 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„REVOLVE – FORDULAT” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.