Révész Sándor mesél. A kölyökkorától kezdve mai, lecsendesedett életéig elmesél mindent, amit fontosnak gondol, és ez a hosszú, sikerekben gazdag történet teli van lélekkel, érzelmekkel amilyen a zenéje, az éneke és minden előadóművészi megszólalása. Mesél a nagyszüleiről és szüleiről, korán elvesztett édesanyjának tragédiájáról A hatvanas évek légköréről, a beatkorszakról, amely beszippantotta, Radics Béláról, aki a bálványa volt és az első zenekarairól.Mesél a Generálról és a Piramisról arról is, ami fájdalmas volt benne: hogy milyen volt a szakítás a zenésztársakkal, Som Lajossal.Mesél a hermetikus filozófiáról és Szepes Máriáról, akitől oly sokat tanult. Mesél dalokról, nagy koncertekről, nőkről, akiket szeretett, barátokról, akiket testvéreinek érzett, a tanyájáról, ahol nagyokat sétált a természetben, és az állatokról, melyeket gondozott.Az immár hetvenéves Kölyök történetei ezek. Jó hallgatni őt. Az élet által nekem felkínált új ütem nagy ajándék. Reggelenként, mikor megborotválkozom, belemosolygok a tükörbe, pedig a tükörkép alapján semmi okom nem lenne erre, hiszen őszül a hajam, változott a küllemem, de összhangban vagyok önmagammal, minden napom jól indul. Szepes Mária nénitől azt tanultam: Örülj, minden okod megvan az örömre.
SÁRKÁNYKÖZTÁRSASÁG
22,41 € ÁFA-t tartalmazza
PLAY WITH ME JÁTSSZ VELEM - ÉLFESTETT
19,50 € ÁFA-t tartalmazza
RÉVÉSZ – EZT ÉN VÁLASZTOTTAM
Leírás
Kategóriák: MEMOÁR,NAPLÓ,INT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
25,18 € ÁFA-t tartalmazza
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
TANTÁRGY NEVE: ÉLET! – EGY KEGYETLENÜL SZÓKIMONDÓ KÖNYV A PÉNZTEREMTÉS MESTERSÉG
Értékelés: 0 / 5
raktáron
33,45 € ÁFA-t tartalmazza
DRÁGA BARÁTAIM, KEDVES MAJMOK – EMBERI ÉS ÁLLATI EGYPERCESEK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
13,95 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„RÉVÉSZ – EZT ÉN VÁLASZTOTTAM” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.