KÖRÖNDY VÉRRE MEGY
KÖRÖNDY VÉRRE MEGY 8,40  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
ÁLOM A SZAVAKRÓL
ÁLOM A SZAVAKRÓL 3,23  ÁFA-t tartalmazza

REKLÁMORSZÁG PEREMÉN

Leírás

Domokos Gábor a harmincas évei közepén jár, eddig két prózai kötet, számos televíziós és filmforgatókönyv szerzője. A reklámszövegírás terén is jeleskedik. A Reklámország peremén tagadhatatlanul önéletrajzi ihletésű könyv, amelyben az író izgalmas és sziporkázóan szellemes portrét rajzol generációjának – az első magyar yuppie-nemzedéknek – tagjairól. Az egyes szám második személyben fogalmazott mű reklámszlogen-gyártó főhőse kívülről, mintegy felettes énje pozíciójából ostorozza önmagát és kortársait, alapvető lúzerségük miatt. (Amit persze mi, „öregek”, egészen másképp látunk. Pontosabban, láttunk eddig.) Emberünk szűk, de irigylésre méltóan összetartó baráti körrel és harmonikus családi háttérrel rendelkezik. Látszólag semmi baj vele, és mégis. Néha kicsit rosszul érzi magát a bőrében, akárcsak a barátai. Talán az zavarja (őket), hogy túl könnyen pottyannak az ölébe (ölükbe) a dolgok. A többiek sorra el is „hullanak” mellette, megkötik kompromisszumaikat, föladják álmaikat, vagy ami még tragikusabb, sőt életveszélyes: képtelenek megalkudni a realitásokkal. Ő viszont ezerrel hajszolja az „igazit”: nőt, bulit, életcélt. Iszik, dohányzik, szív, csajozik (mindezt módjával és a leszokás feltett szándékával), több egyetemen bepróbálkozik (némelyiken a diplomáig is eljut), állandó időzavarral küzd és folyton „görcsöl”, mert képtelen megfelelni szülei (önmaga, barátnője) elvárásainak. Mindig a könnyebbik megoldást választja, még akkor is, ha ez a nehezebb. Általában rosszul tűri a konfliktushelyzeteket és a kudarcokat, amire megvan az ideológiája: császárral született, így már a kezdeti gyötrelmeket is megspórolta neki a sors (az orvos szikéje). Feltett szándéka, hogy megtalálja azt a keskeny mezsgyét, amelyen elegyensúlyozhat a happy end felé. A könyv végén a meccs döntetlenre áll.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,18  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HIBA NÉLKÜL – JACK RACHER-KRIMI

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHILD, LEE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

HÁBORÚ A SZAVANNÁN – HARCOM AZ ELEFÁNTOKÉRT

raktáron

9,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEAKEY, RICHARD – MORELL, VIRGINIA

Kiadó

CARTAPHILUS KIADÓ KFT.

SZEXTRÉM – PERVERZIÓK, SZEXFÜGGŐSÉG ÉS ÁRTALMATLAN KÜLÖNCSÉGEINK

raktáron

9,08  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEVESI KRISZTINA

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

LEHETEK VALAHA ELÉG JÓ? – A NARCISZTIKUS ANYÁK LÁNYAINAK GYÓGYULÁSA

raktáron

15,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCBRIDE, KARYL DR.

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„REKLÁMORSZÁG PEREMÉN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5