REFORMÁCIÓI ÁBÉCÉ

Leírás

Ez a kis ábécé örömteli, egyben hasznos olvasmányt ígér. A kilencvenöt példa – a szám természetesen nem véletlen – azt szeretné megmutatni, hogyan változik a világ és annak fogalmai a reformációnak köszönhetően. A rövid, könnyen érthető magyarázatok mellett Luther és más reformátorok is szóhoz jutnak. Igyekeztünk egy-egy témát minél rövidebben, legfeljebb két oldal terjedelemben összefoglalni, mintegy kedvcsinálóként más, mélyrehatóbb olvasmányok tanulmányozásához is.A címszavak kiválasztása valójában szubjektív. Elsőként azokat a kifejezéseket vettük számba, amelyek tapasztalataink és ismereteink alapján a reformáció korának központi fogalmainak tekinthetők, mint például búcsú, tisztítótűz vagy pokol. Fontosnak tartottuk a reformátorok hétköznapjait, így került be a hivatás, a lelkészfeleség és a szexualitás szó. Ugyanakkor rá kívántunk mutatni az időbeli távolságot kihasználva bizonyos történelmi változásokra is, ezt jelzik az olyan címszavak, mint önképek, világképek, női szerepek.A könyv nem tud és nem is akar egyháztörténeti tankönyv lenni. Célja, hogy felkeltse az érdeklődést a középkor és az újkor közti átmenet izgalmas világa iránt, s hogy ötletet adjon egyik-másik téma elmélyültebb tanulmányozásához. Hiszen az önálló gondolkodás kihívás és örömforrás a mai ember számára is.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,10  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MANCS ŐRJÁRAT – JÓ ÉJT, KUTYIK! (ESTI MESÉK NAGY KÖNYVE)

raktáron

16,74  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

SULI ÉS EGYÉB KATASZTRÓFÁK – A LEGROSSZABB SZERELMI VARÁZSLAT

raktáron

12,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COVEN, WANDA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

ÁGRÓL A LEVÉL

raktáron

15,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WILSON, MISTY

Kiadó

PIONEER BOOKS KÖNYVKIADÓ KFT.

AZ ELME TRÜKKJEI – FŰZÖTT

raktáron

13,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOUKHEIBER, ALBERT

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„REFORMÁCIÓI ÁBÉCÉ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5