POROLÓ
POROLÓ 6,57  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
Helytartó
RÉBUSZPARÁDÉ GYEREKEKNEK 1,83  ÁFA-t tartalmazza

RAJZOLT FILOZÓFIA

Leírás

Csorba Simont Szigligeten ismertem meg: autóval érkeztünk az alkotóházba, ő ott futott az út mentén. Megálltunk, hoztuk volna be, hiszen közel az ebéd ideje, félő, lekési. Nem, ő futott tovább. Bent Szántó Piroska: hagyjátok, láttam a dolgait, nagyon jók. Később Barcsay mester is így nyilatkozik. Azóta a naggyá nőtt mester képei falamon baráti dedikációival üdvözölnek, sugalmaikkal erőt adnak mindennapi munkámhoz, az élet elviseléséhez. Az ő elbeszélésének köszönhetem, hogy Rómában, a Lateránban, a Santa Scala tetején a pápa által bemutatott szentmisék oltárképeként elhelyezett legendás „nem emberkéz festette” ikonportrét felkereshettem. Ő a restaurálóműhelyben kézbe is vehette a szentképet, nekünk „csak” olyan szerencsénk volt, hogy gondozója a sok biztonsági zárat megnyitva bevezetett a terembe, és az ikon közvetlen közelébe engedett, sőt le is fényképezhettem (igaz, csak a velem levő telefonommal, inkább csak jelképes emlékeztetőül) a csodát. Amint kiléptünk a Santa Scala épületéből, „fényképező” mobilomon meghatott hálával hívtam Simont, aki éppen akkor – hol is lehetett volna? – futóedzésen volt, hogy megköszönjem nagyszerű szakmai és szakrális sugalmú tanácsát. Hatását egyetemi tanítványaim visszajelzéseiből is nyomon követhettem. A festés, a futás, élete számtalan példát teremtő gesztusa a gyógyítást szolgálja: embertársai önmegismerését kezdeményezi, maguk újratervezését segíti, a magukra maradtak összekapcsolódását szervezi.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,54  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HOGYAN RAJZOLJUNK DINÓKAT

raktáron

4,20  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ROLAND KIADÓ

OUTLOOK 2019 ZSEBKÖNYV

raktáron

3,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRTFAI BARNABÁS

Kiadó

BBS-INFO KFT.

SZÖRNYEK KÖNYVE – AVAGY A KÉPZELET ÁLLATKERTJE

raktáron

14,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DELL, CHRISTOPHER

Kiadó

CORVINA KIADÓ

STRANGE PICTURES – KÜLÖNÖS KÉPEK

raktáron

15,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

UKETSU

Kiadó

OPEN BOOKS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„RAJZOLT FILOZÓFIA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5