PULZUS

Leírás

Minden verseskötet utazásra hív, de van, amelyik sokféle útra invitál. László Noémi Pulzus című kötetének valamennyi verse egy-egy városhoz, tájegységhez vagy utcához kötődik, és mindegyik – Erdélyben, Magyarországon és szerte a világon – személyessé tett tereket nyit és mutat meg olvasóinak. A költemények azonban nemcsak térben, de időben is sokfelé kalandoznak, ősi mitológiákat idéznek meg és tesznek jelen idejűvé, miközben könnyen és magától értetődőn lépnek kapcsolatba a folyamatos változással. A Pulzus vitathatatlanul a költő eddigi életművének számvetése, és így mindenekelőtt arra kérdez rá, hogyan viszonyult egykor, és hogyan viszonyul most a létezéshez. „Nem vagyok végleges”, jelenti ki a versek beszélője, és ezt támasztja alá az egész kötet: az élethez rugalmasan hozzáállni, kíváncsinak lenni, megfigyelni, értelmezni és nézőpontot tudni váltani mind olyan kapaszkodók a mindennapokban, amelyek derűt és tudatos megélést képesek vinni a hétköznapokba és a művészetbe. László Noémi versei játékos és klasszikus formákba öntve oly könnyedén siklanak olvasás közben, mint „futó habok szíjas hidak alatt”. Orosz Annabella rajzaival.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,75 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ELLOPNI EGY CHAGALLT – MÁSODIK KIADÁS

raktáron

17,42 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SHEENARD, ANTHONY

Kiadó

TUAN KIADÓ

WASHINGTONI NAPLÓ- NÉGY ÉV A FEHÉR HÁZBAN DONALD TRUMPPAL

raktáron

24,97 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KUSHNER, JARED

Kiadó

SZÁZADVÉG KIADÓ (POLITIKAI ISKOLA ALAPÍT

LÖVÉSZÁRKOK – A BUKOTT RENDSZERVÁLTÁS SZLOVÉNIÁBAN

raktáron

8,87 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANSA, JANEZ

Kiadó

KKETTK ALAPÍTVÁNY

VARÁZSLATOS KISKUTYA – CSODÁS SZÜLINAP

raktáron

9,72 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENTLEY, SUE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PULZUS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5