POSZTHUMÁN STRATÉGIÁK

Leírás

Győrffy László kötete a poszthumán testképek kortárs képzőművészetben betöltött szerepét vizsgálja nemzetközi és hazai művészek praxisán keresztül. A felvilágosodás utópiáját, a teleologikus gondolkodást tagadó vagy mellőző poszthumán művek az utóbbi években mindinkább a filozófia, az esztétika és a kultúratudományok érdeklődésének homlokterébe kerültek. A poszthumánnak tekintett alkotások elsősorban a transzgresszió, azaz a határsértés aktusa révén artikulálódnak a kortárs művészeti térben: ennek lényeges vonása, hogy a teljes határátlépés lehetetlen, vagyis a jelen kötetben is tárgyalt határsértő művek tulajdonképpen folyamatosan a lehetetlent kísértik. Győrffy interpretációinak másik lényeges kulcsszava az abject, azaz a taszító objektumok filozófiája. A biztonságot jelentő szimbolikus rend áthágása által megkérdőjelezhetővé válik a test egysége és a lélek transzcendenciája, ami új értelmezői hozzáállást követel meg.A képzőművészeti munkák elemzése filozófiai, irodalmi, filmes és zenei példákat is mozgósító intertextuális burjánzás, amely a hibrid test tematikáját Jake & Dinos Chapman mellett olyan művészeken keresztül közelíti meg, mint Cindy Sherman, Joel-Peter Witkin, Paul McCarthy, Patricia Piccinini, Wim Delvoye, Marc Quinn, Glenn Brown, Szöllősi Géza vagy Kis Róka Csaba. Bár a kötet alapvetően a nemzetközi szintér képviselőire fókuszál, a Budapest Horror jelenségének áttekintésével, valamint a szerző saját képzőművészeti munkáival is foglalkozik.A Poszthumán stratégiák a Prae Kiadó kultúratudományi sorozatának legújabb darabja, az antropocentrikus szemléletet kritizáló poszthumanista gondolkodást ismertető monográfiák (Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai, 2019; Horváth Márk: Az antropocén, 2021) folytatásának is tekinthető. Győrffy László (1976) képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének adjunktusa.A könyvet L. Varga Péter szerkesztette. A borítót a szerző alkotásának felhasználásával Szabó Imola Julianna, a szerző fotóját Bera Viktor készítette.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,56 € ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GENERÁCIÓK HARCA A FIGYELEMÉRT – HOGYAN TANULJUNK EGYMÁSTÓL, EGYMÁSÉRT?

raktáron

13,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STEIGERVALD KRISZTIÁN

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

ÉS AKKOR HIRTELEN

raktáron

7,67 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROZÁN ESZTER

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

TÁRSALGÁSI SZÓTÁR – KERESKEDELEM (NÉMET, OLASZ ÉS OROSZ NYELVEN)

raktáron

13,89 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FINGER, LEILA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

K.-BAN, A VIDÉKI KISVÁROSBAN … ÉS MÁS TÖRTÉNETEK

raktáron

5,38 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALOGH P. FERENC

Kiadó

MAGELLÁN PR & HIRÜGYNÖKSÉG BT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„POSZTHUMÁN STRATÉGIÁK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5