Ilont és két testvérét egészen a magyar fővárosig menekíti Székelyföldről az édesapjuk. Talán az emlékek elől, hogy feledni tudják a borzalom éjszakáját, hogy végre elhallgattassák az ablakba újra és újra leszálló, halálhírt hozó kuvik hangját. Az ország gyásznapját követő hajnalon, a félrevert harangok zúgása közepette hagyják el az ezeréves szülőhazát. De nemcsak ellehetetlenített életük roncsait viszik magukkal a szekéren, hanem egy súlyos családi titkot is a szívükben. Ilon mélyre, nagyon mélyre temeti a titkot és a múltat, évtizedekig nem beszél róla. Sem a lányának, sem az unokájának, Amandának. Akit egyébként nem is érdekel a család története, nem akar tudni a múltról, lázad a hagyományok ellen. Sikeres, jól kereső közgazdászként csak a jelenben, s csak a pillanatnak él. Aztán a városszéli villa mellett lakópark nő ki a földből, új emberek érkeznek, új ismeretségek kötődnek, új barátságok szövődnek, kizökkentve Amandát megszokott, uniformizált életéből. Egy napon rádöbben, milyen keveset tud Ilon mamáról, a családjáról és önmagáról is. Most már kész meghallgatni nagyanyja történetét. És akkor Ilon mama mesélni kezd. Feltámad a múlt, megelevenednek az emlékek, amelyeknek a nyomába eredve Amanda nemcsak a család békéjéhez nélkülözhetetlen igazságot, hanem a szerelmet és saját jövőjét is megtalálja.Sorsfordító történelmi események, legendák, hagyományok, egy család több generációjának évszázadon átívelő megindító és elgondolkodtató históriája.
PORCICÁK A BABAHÁZBAN
15,47 € ÁFA-t tartalmazza
PONT A KARMA - A TÉT-RENDSZER KÖNYVE
8,39 € ÁFA-t tartalmazza
PORLIK, MINT A SZIKLA
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,81 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A HOLTIG HAZA – A VÁROS, AHONNAN ELINDULTAM ÉS A VILÁG, AMELYET MEGÍRTAM
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,39 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„PORLIK, MINT A SZIKLA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.