POBJEDA, 1946

Leírás

"Tallinn, 1946. A szovjet megszállás alatt nyögő észt főváros egyik romos külvárosi utcájában egy hatéves kisfiú a háztömbjük előtti farakáson ülve buszvezetőt játszik. Feltűnik egy csodálatos, vadonatúj Pobjeda, s megáll a fiú előtt, aki szóba elegyedik a vezetővel. Az autó és a kedves bácsi lenyűgözik a gyereket: hamarosan mély barátság alakul ki köztük, és ezzel megindul a tragikus események láncolata. Lelepleződik a lakásban bujkáló, politikai üldözött apa, megkezdődik az anya kálváriája, és velük párhuzamosan az operaénekes nagynéni érett kori románca a BBC tudósítójával, találkozásuk és menekülésük krimiszerű fordulataival.Ilmar Taska észt író 1953-ban született a szibériai Kirovban, ahová a szovjet hatalom deportálta családját. Sztálin halálát követően visszatérhettek szülőföldjükre, Taska filmrendező, producer, forgatókönyvíró lett, dolgozott Svédországban és Hollywoodban is, majd később ő hozta létre az első észt kereskedelmi televíziócsatornát. Íróként 2016-ban jelentkezett Pobjeda 1946 című regényével, amely nem csak Észtországban aratott nagy sikert: eddig már tizenkét nyelvre lefordították, és a The Times Litterary Supplement 2018-ban Az év könyve kitüntetésben részesítette. A könyv félelmetes rálátást nyújt a zsarnokság működésére, az elnyomó hatalom ördögi módszereire, s a titkosszolgálat fogaskerekei között hányódó, kiszolgáltatott emberi sorsokra is. Politikai thrillerbe illő mesteri cselekményszövése és történetmesélése letehetetlen művé teszi Ilmar Taska bemutatkozó kötetét."

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DOBOZBA ZÁRT MESÉK

raktáron

8,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSÉPES ÁRPÁD

Kiadó

GARBO KÖNYVKIADÓ KFT.

FEHÉR-FEKETE – NOVELLÁK

raktáron

10,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HEGEDŰS IMRE JÁNOS

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

A DARVAK TÁNCA – HANGOSKÖNYV –

raktáron

8,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FINY PETRA

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ / MOJZER KIADÓ

CSIGABIGA PALOTA – VERSEK ÉS MESÉK A LEGKISEBBEKNEK

raktáron

12,53  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„POBJEDA, 1946” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5