PICUR

Előző regényem ismertetőjében azt írtam, hogy a történet csak köszönő viszonyban van a valósággal. A mostani könyvem ennél több, mivel nemcsak hogy köszönő, hanem beszélő viszonyban van a leírtakkal. Függetlenül attól, hogy a történet divatos szóval mondva az „átkos” utolsó éveiben játszódik. Abban az „átkosban”, amelyben az ilyen eset hivatalosan meg sem történhetett, mivel a szocialista erkölcs még a lehetőségétől is megfosztotta a moralitás útvesztőjében eltévedt alattvalókat. Hangsúlyozom, hogy az alattvalókat. Viszont akiknek volt szerencséjük megtapasztalni a puha diktatúrát, azok pontosan tudják, hogy az egyenlők között akadtak még egyenlőbbek, és számukra a jog asztalánál a főhely jutott. Ők „cipelték” vállukon ezt az országot egészen addig, amíg ez a tákolmány 1990-ben össze nem dőlt. Regényemben az összedőlés előtti rendszer még maga alá temetett egy jobb sorsra érdemes leányzót és talán a szerelmét is. De vajon tényleg végleg maga alá temette őket? Erről szól a regény.