Tormay Cécile büszke volt magyarságára, és szívén viselte a magyar nép sorsát. Korának nemcsak irodalmi, de politikai szempontból is meghatározó alakja volt. E válogatáskötet huszonnégy olyan elbeszélését tartalmazza, amelyek a történelem, elsősorban a magyar történelem eseményeihez kapcsolódnak.A címadó kisregény Petneházy Dávid kuruc ezredesnek állít emléket, aki részt vett a Buda visszafoglalásáért vívott 1686-os küzdelemben. Hősiessége, hazaszeretete legendás. Ellenpéldaként ott van a Tépett atilla című elbeszélés kevésbé jellemes alakja: az a katona, aki elárulta hazáját az 184849-es harcok idején. Tormay saját korát sem tartja éppen a hősök korának, a Megállt az órában megfogalmazza elvágyódását dédanyái idejébe. Ebben az írásában A régi ház hangulatai élednek föl újra, s ősök és régi álomismerősök fogják meg az ember kezét fogalmaz Hankiss János.A társadalmon, a nemzeti sorson belül persze ott van az egyén, az egyéni sors is: a fiatalság utáni vágy az Álmokban, az öregség megbélyegezettsége A boszorkányban, a viszonzatlan érzelmek az Apródszerelemben. Mint minden írásában, ezekben is nagy hangsúlyt kap a nőiség, a nők szerepe. Petneházy hősiessége mögött ott van egy asszony ígérete, hogy csak akkor lesz az övé, ha magyar lobogó leng Budán. Ez adja a legfőbb erőt a férfinak, hogy oroszlánként küzdjön. István királyunk mellett is ott van társa, Gizella, aki A sorsfolyón, a Dunán érkezik, és akivel együtt teszik le Magyarország politikai alapjait.Tormay több írásában is hangsúlyt fektet a magyar társadalom felelősségére: minden helyzetben és minden időben a haza az első és a legfontosabb. A legtöbb írása áthallásos és ma is időszerű. Az Aeterna Hungariában a kuruc és a labanc magyar nem tud megférni egymás mellett, vérbefagyva hagyják hát egymást a külföldi zsoldosok örömére, hisz ha megértené egymást a kétféle magyar, sose bírnának el velük A könyv érdekessége, hogy több itt található írás, köztük a címadó Petneházy is, kötetben eddig nem került kiadásra.
REGINA-BETŰK CSODAGYEREKEKNEK - 2. KIADÁS
15,39 € ÁFA-t tartalmazza
PETI ÉS A MANÓK
7,72 € ÁFA-t tartalmazza
PETNEHÁZY (KISREGÉNY ÉS ELBESZÉLÉSEK)
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,45 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
THE FABRIC OF OUR SOULS – LELKÜNK VÉKONY SZÖVETE
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,63 € ÁFA-t tartalmazza
LEGO HARRY POTTER – VARÁZSLATOS VERSENGÉS – AJÁNDÉK CHO CHANG MINIFIGURÁVAL ÉS F
Értékelés: 0 / 5
raktáron
8,45 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„PETNEHÁZY (KISREGÉNY ÉS ELBESZÉLÉSEK)” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.