PESTI CSODABOGARAK

Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szini Gyula, Tábori Kornél, Pásztor Árpád és a többiek budapesti írásai csak úgy hemzsegnek az akkoriban mindenki által ismert, jellegzetes figuráktól. Ha szerencsénk van, az igazi nevüket is megtudhatjuk, esetleg valakinek húsz-harminc évvel később eszébe jutott nemcsak felidézni őket, de fel is kutatni, kideríteni, mi történt velük. Ha még nagyobb szerencsénk van, interjút adtak, netán nemcsak mások írtak róluk, hanem ők maguk is, másokról vagy magukról…A kötet lapjain mellékalakból főszereplővé lép elő például „a nemzet funerátora” (olyasvalami volt ez a vén vándorszínész a nagy dísztemetéseken, mint a vőfély a lagziban), azután egy sánta rikkancs-költő, aki Adyra akart hasonlítani, egy irodalmi kurva, aki folyékony latinsággal rémisztgette a jogászifjakat az éjszakai kávéházban, egy félbolond vándorpoéta, aki színes papírlapokon árusított „megrovási kalandok” formájában adott hangot szinte állandó nemtetszésének, egy kis utcai zsonglőr, akiből utóbb nehéz sorsú, komoly, kétgyerekes apa lett… Nők és férfiak a száz évvel ezelőtti város mélyrétegeiből: ismeretlen elődeink, közeli rokonaink.