A kötet verseiből olyan élethelyzetek tárulnak elénk, amelyekről nem szoktunk beszélni, vagy csak elnagyolva: az életből lassan eltávolodóktól búcsúzóban, akik még itt vannak közöttünk, de holnap már ki tudja, hol járnak.A szerző pereméletűeknek írja le azokat a végstádiumba jutott embertársainkat, akik fájdalomcsillapító gyógyszerekkel még ellátottak ideig-óráig, hogy életben tartsák őket, ám felgyógyulásukra semmi remény.Ezért aztán a kórtermekből kikerülnek otthonápolásra, mások hospice-házakba, kórházak melléképületeibe, elfekvő ágyaira, kitéve hasonló sorsú társaik hangos szenvedésének.A szerző testközelből látta, tapasztalta ezeket éveken át: vigasztalójukként járt közéjük, megfogta kezüket, meghallgatta panaszaikat annyit mindent szerettek volna kibeszélni magukból! , nehogy magukra hagyatva érezzék magukat, még ha családtagjaik néha meglátogatják is őket.Tárgyilagos, szikár leírásokat kapunk érzelgősség nélkül, épp ezáltal késztetve számvetésre és az élet igazi megbecsülésére.Megható, emberi tanúbizonysággal a hospice-emlékekről. Ugyanakkor a peremtestek teljes skáláját öleli fel: hajléktalanok, menekültek, családi veszteségek – szikrázó zeneiséggel. Minden érző olvasónak ajánlott.Serfőző Simon
INDULÁSI OLDAL
10,50 € ÁFA-t tartalmazza
PONS 5 PERCES NÉMET OLVASMÁNYOK - URLAUB AM MEER
11,16 € ÁFA-t tartalmazza
PEREMTESTEK
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – VERS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,51 € ÁFA-t tartalmazza
15
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„PEREMTESTEK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.