PÁRBESZÉDKÍSÉRLET – A KÉRDEZŐ: SZIGETI LÁSZLÓ

Leírás

A Párbeszédkísérlet sok témát érintő, gazdag beszélgetéssorozat, amelyet Szigeti László 1994 és 1996 között vett fel Mészöly Miklóssal 15-18 ülésben, nagyrészt Kisorosziban, Budapesten, a Városmajor utcai és a Guyon Richárd utcai lakásban, valamint Dunaszerdahelyen. A kötet a rögzített beszélgetések jelentős részét tartalmazza szerkesztett és Mészöly által autorizált formában. A könyvet a beszélgetések többségén jelen lévő Thomka Beáta szerkesztette. […] A munka folytatását Mészöly betegsége akadályozta meg, 1996-ban már mutatkoztak első jelei állapota romlásának. Azaz Szigetinek gyakorlatilag az utolsó pillanatban sikerült Mészölyt kikérdeznie.Amikor a könyv első kiadása 1999-ben, nem sokkal Mészöly Miklós halála előtt megjelent, sokrétűsége ellenére is mindenekelőtt a Mészöly-portré és -életrajz közreadása miatt volt szenzációértékű. "Szigeti múlhatatlan érdeme, hogy az önfeltárástól ódzkodó író megnyílik kérdéseinek hatására. S azzal, hogy [Mészöly] egyáltalán kötélnek állt, hogy hajlandó volt elfeledett, kitörölt, nehezen rekonstruálható eseményekre, személyes élményekre koncentrálni, helyenként megrendítő, konfesszionális magatartást felvállalni, az annak az őszinte elfogadásnakés bizalomnak tudható be, amit Szigeti László személyével szemben tanúsított."Az 1999-es kötet újrakiadásához, a magyar könyvkiadásban párját ritkító módon, fiatal szerzőket kért fel kommentárok írására a Kalligram Könyvkiadó, a beszélgetés tehát folytatódik, bővül, újabb hozzászólókkal és szempontokkal. Tovább "araszolgatunk párbeszédkísérletünk táguló körein". (Szolláth Dávid)

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,32  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

JURASSIC WORLD – MEGA DÍNÓS KOBAKTÖRŐ 1.

raktáron

2,50  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KÖLYÖKKÖNYV

BÁRPULT A RITZBEN

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COLLIN, PHILIPPE

Kiadó

OPEN BOOKS

THE UNTAMED 3. – A DÉMONI KULTIVÁCIÓ NAGYMESTERE

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MO XIANG TONG XIN

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

GOLYÓSTOLL ERICHKRAUSE SLENDER CHEAT MEAL 0.7 MM KÉK VEGYES SZÍNEK

raktáron

0,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P3011-2926

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PÁRBESZÉDKÍSÉRLET – A KÉRDEZŐ: SZIGETI LÁSZLÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5