PANEL BOOGIE

Leírás

„Ennek a panelháznak húsleves helyett akció, buli és humor fő a konyháiban.” Juhász-Barna Sarolta @KultúrklisékMi érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak.Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is?Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis…

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,24  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

OROSZ-MAGYAR, MAGYAR-OROSZ GYEREKSZÓTÁR

raktáron

19,91  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

GRIMM KIADÓ

NÁD

raktáron

9,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOLLÁR ÁRPÁD

Kiadó

PESTI KALLIGRAM KFT

ÚJABB VISSZATÉRÉS A FANTÁZIA BIRODALMÁBA

raktáron

22,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STILTON, GERONIMO

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

DISNEY NYUSZIK – EGY NAP APÁVAL

raktáron

8,51  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PANEL BOOGIE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5