PÁNCÉLGÉPKOCSI-PARANCSNOK

Leírás

A páncélosfelderítő-osztagok voltak a páncéloshadosztályok szeme és füle: a főerők előtt lopakodva közelítették meg az ellenséget és derítették fel annak helyzetét és erejét. Otto Henning csupán néhány héttel a franciaországi partraszállás előtt érkezett Normandiában, és osztagával az elit Panzer Lehr hadosztály kötelékében 1944-45-ben végigküzdötte a nyugat-európai harcokat egészen 1945 áprilisáig, amikor alakulata a Ruhr-vidéki katlanban letette a fegyvert.Otto Henning visszaemlékezése különlegességnek számít, ugyanis nagyon kevés II. világháborús német felderítőtől érhető el beszámoló. Leírásából megismerhetjük a normandiai bocage-ok területén – ahol az angolszász légierő teljes mértékben uralta a légteret – végzett felderítés nehézségeit. Harcbevetése során személyesen volt tanúja annak, hogyan lőtte szét Micheal Wittmann magányos Tigere a brit 7. páncéloshadosztály élosztagát. Ugyanakkor megtapasztalta a káoszt és a német haderő soraiban a franciaországi visszavonulás során terjedő csüggedést is. Az ardenneki offenzíva majd az azt követő utolsó német nyugati védekező harcok végén Henning leteszi a fegyvert, és éli a franciaországi hadifoglyok pokoli életét, míg nem 1947-ben megszökik.A kötet lebilincselő és gyakran szívszorító beszámoló a II. világháború utolsó hónapjairól Nyugat-Európában, egyben bepillantást nyújt a német hadifoglyok háború utáni kevésbé ismert, botrányos fogvatartási körülményeibe.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,88  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SZTORILABOR – ÍRJ JÓ NOVELLÁT ÍRÁSTECHNIKAI GYAKORLATOKKAL

raktáron

10,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÁDASI KRISZ

Kiadó

KNW KIADÓ

MAGYAR TÖRTÉNELEM FIATALOKNAK – RENDÜLETLENÜL

raktáron

12,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BACZONI DOROTTYA

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

MINDEN MŰVÉSZET. VÁLOGATOTT BESZÉLGETÉSEK

raktáron

16,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ESTERHÁZY PÉTER

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

AZ UTOLSÓ ÓRÁK PÁRIZSBAN

raktáron

13,50  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DRUART, RUTH

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PÁNCÉLGÉPKOCSI-PARANCSNOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5