SOLARIS
SOLARIS 8,78  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
ÖRÖMHALÁSZ
ÖRÖMHALÁSZ 7,12  ÁFA-t tartalmazza

PÁLYÁZAT

Leírás

Szinetár Miklós közelgő 80. születésnapjára jelentetjükmeg ezt a levélregény formában megírtösszegző kötetet, amelynek akár az is lehetne a cí -me, hogy Találkozás egy fiatalemberrel – ha az acím nem lenne már foglalt. A téma ugyanaz: a szerzőegykori és mai önmagának eszmecseréje sajátéletéről és a világ dolgairól. A fiatalembert felkériegy vidéki város vezetősége, hogy pályázza meg ahelyi színház igazgatói székét. Ebből indul ki a „párbeszéd”,„kettejük” eszmecseréje, a levelezésbőlkibontakozó történet köré azonban sok-sok egyébtéma kapcsolódik a zsidókérdéstől a reklámon át aSzovjetunióig; esik szó életformákról, generációkról,hitekről, utazásokról, ünnepekről, hétköznapokról,vezetőkről és beosztottakról, hívekről és deviánsokról,minden színpadon eljátszandó emberi szerepeinkről.Mert persze a végére újfent beigazolódik,hogy „színház az egész világ”.A minden műfajban otthonosan mozgó, nemzetközilegelismert Kossuth-díjas rendező a MagyarÁllami Operaház örökös tagja.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,74  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KEDVES MRS. BIRD!

raktáron

15,33  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PEARCE, AJ

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

OROSZORSZÁG – ÚTIRAJZ, NAPLÓJEGYZETEK, LEVELEK

raktáron

13,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ILLYÉS GYULA

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

55 ÉV 55 KÉRDÉS 55 VÁLASZ

raktáron

27,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALOGH LEVENTE

Kiadó

ÉRTÉKESKÖNYVEK

KRAKKÓ – FELFEDEZŐ

raktáron

12,48  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LINGEA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PÁLYÁZAT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5