PADOVÁTÓL TRIANONIG 1918-1920

Leírás

"Ormos Mária ebben a könyvében a korszak magyar sorskérdéséről, az ország számára készülő trianoni békeszerződés kialakulásáról és emberi, társadalmi, gazdasági, országszerkezeti következményeiről szól. Az eredeti levéltári anyagok alapján készült mű a békeszerződést a különböző előjelű legendák, mítoszok, emóciók és indulatok dzsungeléből átemeli a történelmi realitás száraz szigetére.Választ ad olyan kérdésekre, hogy miért írt alá Henrys francia tábornok 1918. november 13-án egy olyan katonai konvenciót, amelyet nem tudott betartani? Miért készítette elő Budapest megszállását, ha oda végül is nem vonult be soha? Mi volt a háttere, lényege és célja az úgynevezett Vix-jegyzéknek? Hogyan próbálta Fernand Vix alezredes betartatni az 1918. novemberi belgrádi katonai konvenciót és eközben milyen kalandokba keveredett stb.Mint tudjuk, a békeszerződés értelmében Magyarország elvesztette a magyar lakosság egyharmadát, és korábbi területének mintegy kétharmadát. Elveszett a két legértékesebb gabonatermelő régió, továbbá a polgári és polgárosodó kisebb és nagyobb városok, azaz megszűntek a polgári gondolkodás és életmód fészkei. A békeszerződés tehát társadalmi szempontból eltorzította az ország arculatát, gazdasági szempontból viszont aláásta a kiegyezést követő ipari építkezés egész rendszerét. Ráadásul az ország gyakorlatilag védtelenné vált.Nem nyújt vigaszt, hogy a békerendszernek nemcsak a Magyarországra vonatkozó része, hanem az egésze irreális, meggondolatlan és végtelenül káros volt, méghozzá nemcsak a közvetlenül érintettek szempontjából, de egész Európára, sőt az egész világra nézve is. Nem az észszerű kiegyezés, hanem a vak bosszú és szerzésvágy vezérelte, a nemzeti eszme hangoztatása közepette a békeszerzők fütyültek az etnikai viszonyokra, és mindez együttvéve úgyszólván törvényszerűen vezetett az új konfliktusokhoz és végül a második világháborúhoz. "

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,40  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SORSFORDÍTÓ KÜZDELMEINK

raktáron

15,35  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAGOR, CSIBI – PREDESCU, RADU

Kiadó

HVG KÖNYVEK

A KAMÉLIÁS HÖLGY

raktáron

11,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DUMAS, ALEXANDRE IFJ.

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

NEMTUDÁS

raktáron

11,27  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Milan Kundera

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

A DALLERGUT ÁLOMÁRUHÁZ

raktáron

18,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MIJE, I

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„PADOVÁTÓL TRIANONIG 1918-1920” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5