OTTHONRÓL HOZTUK – CSALÁDI MINTÁINK ÉS A PÁRKAPCSOLATOK

Megismerkedünk, egymásba szeretünk, és eldöntjük, hogy megpróbáljuk együtt az életet. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal indulunk, hiszen ez egy új kapcsolat, úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk. Ráadásul tele vagyunk lelkesedéssel, bizakodással, egymás iránti pozitív érzésekkel. Hamarosan mégis azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a kapcsolat is kezd úgy alakulni, mint az előzőek – sőt, működése gyanúsan hasonlít arra is, amit hajdan otthon, a saját származási családunkban láttunk. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját – vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele – a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is és a társunk is egy-egy „alapcsomaggal” érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai. Az is lehet, hogy mindezzel már valamelyest tisztában vagyok, és kijelentjük: mi biztosan nem leszünk olyanok, mint a szüleink, nem úgy fogunk bánni egymással, mint ahogy ők tették. A tudatos elhatározás azonban önmagában kevés a tudattalan minták átírásához, és azzal, hogy megmondjuk, mit nem akarunk lemásolni, még nem tettünk egy lépést előre. Tovább az vezet, ha azt is megfogalmazzuk és kidolgozzuk, mit teszünk helyette. A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel – de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket.A Nyitott Akadémia tematikus gyűjteményes kötetében korábbi előadások és vadonatúj, kifejezetten ebbe a könyvbe készült írások egyaránt helyet kaptak.