ÖT UJJ

Leírás

"Mara Zalite, a mai lett irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja, 1952-ben született a szibériai Krasznojarszkban. Költőként debütált, később esszéket, drámákat, musical- és operalibrettókat is írt. Dolgozott a Lett Írószövetségben, szerkesztette a Karogs című irodalmi folyóiratot, 2000 és 2008 között pedig a Lett Szerzők Szövetségének elnöki tisztét töltötte be. Számos rangos hazai irodalmi díj mellett 1993-ban nemzetközi Herder-díjjal tüntették ki. Regényíróként első nagy sikerét Pieci pirksti (Öt ujj, 2013) című önéletrajzi ihletésű regényével aratta.A szibériai száműzetésből hazatérő lett házaspár hatéves kislánya szembesül a szülők által oly régóta vágyott Lettországgal. S miközben éli a magakorú gyermekek szokásos életét, megtanulja, hogy Szibériáról nem szabad beszélni, hogy mik az „elvarázsolt erdő” titkai, s miért kerülnek elő bőrkötéses könyvek a trágyadombból. Álmaiban és emlékeiben pedig újra meg újra visszatérnek az „emberfarkasok”, akik elhurcolták őket. Zalite nagy beleélő képességgel és különös mozaiktechnikával teremti meg azt a gyermeki szemmel ábrázolt valóságot, amelyben csupán a költői nyelv és a meg-megcsillanó, szelíd humor enyhíti a szovjet megszállás korának komor, kegyetlen hétköznapjait. "

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,97 € ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

FOGALMAZÁS MUNKATANKÖNYV 3.

raktáron

6,93 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1637

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

ROSTBAN GAZDAG ÉTELEK EGYSZERŰEN

raktáron

16,63 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOLTÉSZ ERZSÉBET – GAJDA ZOLTÁN

Kiadó

BOOOK KIADÓ KFT.

ÖRÖKÖSÖK TITKAI

raktáron

13,84 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARNES, JENNIFER LYNN

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

HALLENWELL HARMADIK KÖTET – HANGTALAN DALLAMOK

raktáron

11,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSORVÁSI PÉTER

Kiadó

VIHAR FLOTTA KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖT UJJ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5