MOZAIKOKBÓL EGY ÉLET
MOZAIKOKBÓL EGY ÉLET 11,71  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
SZÍVEMEN A DALOK, AKÁR A KÖVEK
SZÍVEMEN A DALOK, AKÁR A KÖVEK 4,16  ÁFA-t tartalmazza

ÖSZTÖNZŐ ÁLLAM – HATÉKONYABB VÁLLALATOK

Leírás

„Ajánlom e tanulmánykötetet mindazoknak, akik nemcsak arról szeretnének többet tudni, hogy mit jelent az ösztönző állam, s milyen elvek mentén, milyen törekvéseket érvényesít a gyakorlatban, hanem arra is kíváncsiak, hogy minderről miként gondolkodnak azok, akiknek a felelősség és a cselekvési lehetőség jut a maguk területén.A kötet szerzői, nemkülönben szerkesztője olyan emberek, akik nemcsak gazdag tudományos-szakmai pályát, kutatói, egyetemi oktatói hátteret mondhatnak magukénak, hanem a szak-, illetve a monetáris politika formálásában, az állami ellenőrzés csúcsán, a nagyvállalati irányításban, a kutatóhálózati munkában vagy éppen a gazdaság szereplőinek képviseletében töltenek be meghatározó pozíciókat. A szerzők nem külső szemlélőként, a távolságtartás pozíciójából – és biztonságából – fogalmazzák meg véleményüket, hanem meggyőződéssel, felelősséggel érvelnek az általuk irányított és képviselt fórumok, intézmények törekvései mellett. A ťjó államŤ, a (felelős) ťjó kormányŤ 2010 óta a gazdaságpolitikában is érvényesülő koncepciója – a ťmagyar modellŤ – igaza és sikere mellett.A könyv Parragh Bianka igényes szerkesztői munkájának és bevezető tanulmányának köszönhetően nemcsak egységes egész, hanem iránytű annak értéséhez: szerzői szerint merre tart az ország? Milyen modernizációs elképzelések élnek? Mit jelent az irányításban a modellváltás, az állam gazdasági szerepében az ösztönzés, és hogyan alakul a vállalati hatékonyság, ami a fejlődés fenntarthatóságának is feltétele?E könyv bőven ad alkalmat a szerzők által leírtakkal az azonosulásra, gondolataik árnyalására, és természetesen a velük folytatott építő vitára is. Meggyőződésem, hogy az ilyen, egy gondolatkör köré épített, tényekkel érvelő, pontos tanulmánykötetnek éppen ez a küldetése. Így képes gazdagítani azt a cselekvési palettát, amely mindnyájunk érdeke és csak egy – közös – célja lehet: az értékteremtés.”Prof. Dr. Kovács Árpáda Költségvetési Tanács elnöke

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

27,59  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BÉCS A VILÁGVÁROS

raktáron

21,00  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROBERTSON, ANGUS

Kiadó

MCC PRESS KFT.

HÉTKÖZNAPI SZÖVEGÉRTÉS 2. OSZTÁLY (MS-1672)

raktáron

6,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÖLDVÁRI ERIKA

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

LINDT & SPRÜNGLI 2. – KÉT RIVÁLIS, EGY ÁLOM – ÉLFESTETT

raktáron

18,22  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRAF, LISA

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

ÉRETTSÉGI MINTAFELADATSOROK FÖLDRAJZBÓL 2017 – 10 ÍRÁSBELI KÖZÉPSZ. FELADATSOR

raktáron

8,05  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁBA KÁROLY, SÁRINÉ DR. GÁL ERZSÉBET

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÖSZTÖNZŐ ÁLLAM – HATÉKONYABB VÁLLALATOK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5